Belföld

Rogán: „Nem kell mindig a közvéleménynek megfelelni”

Rogan-Antal(210x140).jpg (rogán antal)
Rogan-Antal(210x140).jpg (rogán antal)

Az ingatlaneladásokból pályázatok önrészét fizették – állítja a volt belvárosi polgármester, aki szerint Habony Árpád tanácsait nem kötelező megfogadni, ezért ő nem is közszereplő.

„Nehogy a végén Juhász Pétert ítéljék el rágalmazás miatt” – mondta az Indexnek adott interjúban Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető, volt belvárosi polgármester az ingatlanbotrányok kapcsán. Szerinte a politikai támadások egészen új formája, hogy börtönt követelnek rá. „Az elmúlt hetekben a hasonló, többségében politikusi kijelentések miatt összesen tizenkét eljárást indítottam el. A szerdai tüntetés után most úgy látom, hogy a perek száma minimum a duplájára fog emelkedni, személyiségjogi és rágalmazási perek lesznek” – mondta.

Rogán szerint a kerületet nemhogy kár érte, hanem nőtt a vagyona. Az ingatlanértékesítésekből szerzett bevételt ugyanis szerinte nem a folyó hiány betömésére használták, hanem pályázatokhoz, fejlesztések önrészeként. Míg a sajtóban a kedvezményes értékesítések miatt 4-10 milliárdos bevételkiesésről jelentek meg becslések, addig Rogán polgármestersége előtt 5,6 milliárd forintos kedvezményben részesültek a bérlők ingatlanvásárláskor – közölte a politikus.

Azt mondta, egyetlen olyan esetről tud, ahol a kedvezményesen értékesített ingatlant az új tulajdonos jelentős haszonnal értékesítette tovább, ennek lett következménye a kerületi jegyző távozása, bizalomvesztés miatt. Másutt a vevők hatalmas összegeket költöttek az ingatlanokra, így nívós környezet alakulhatott ki a Belvárosban.

Rónaszéki László jegyző elbocsátásához a Károly körút 26. szám alatti ingatlan értékesítése vezetett, de ez a probléma nem jogi természetű volt – mondta Rogán. Az „információáramlással” volt problémája, ezért nem fordult hatóságokhoz.

Szerinte butaság Juhász Péternek az az észrevétele, hogy az önkormányzatnak nem volt ingatlangazdálkodási terve. „A költségvetésben minden évben meghatároztuk, hogy mennyi bevételt szeretnénk, és kijelöltük az ingatlanokat, amelyeket el akartuk idegeníteni” – közölte.

Határozottan visszautasította azt, hogy „az önkormányzat valamiért, amiért a piacon ezret kaphatna, 300-at kap” – szerinte, ha valaki például éttermet akar működtetni, akkor az ingatlant óriási összegekért fel kell újítani, onnantól kezdve van értéke. Az új bérlő első kérése az, hogy a felújítás költségét beszámíthassa a bérleti díjba, ami azt jelenti, hogy az önkormányzat alig kap pénzt az ingatlanért, a közös költséget viszont az épület összes részére fizetni kell, végeredményben pedig ráfizetnek az üzletre. Ilyenkor inkább értékesítik a helyiséget és adják vele a kevésbé értékes pincét is, hogy azzal se legyen az önkormányzatnak költsége.

Rogán beszélt Habony Árpáddal való kapcsolatáról is – mint mondta, régi, baráti kapcsolat van köztük. Szerinte Habonyt kell kérdezni arról, hogy miből él, annyit árult el, hogy részben üzletember, részben tanácsadó és nem csak a Fidesznek ad tanácsokat. Úgy véli, Habony nem közszereplő, az ő tanácsait nem kötelező megfogadni, a felelősség a választott politikusé. Szerinte Demszky Gábor tanácsadóinak is fel lehetett volna tenni ugyanazokat a kérdéseket, mint Habony Árpádnak.

Az urizálással kapcsolatban azt mondta: nem kell mindig a közvéleménynek megfelelni, nem kell az embernek a hobbijairól és szokásairól lemondania azért, mert politikus lett. „Azért, mert az ellenzék hisztériakampányt csinál, senkinek sem kell ürgelyukban laknia vagy remeteéletet élnie” – fejtette ki.

Hétfőn a Magyar Hírlap is közölt interjút Rogánnal, ebben a politikus arról beszélt, hogy Orbánból nem lesz köztársasági elnök, a kormány pedig szeretné, ha a benzinár csökkenése a kenyér árában is jelentkezne, ezért raportra hívják az érdekképviseleteket. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik