Belföld

Mégsem véreztetik ki az italnagykereket

Lázár János és L. Simon László nemhogy növelte, de még csökkentette is az alkoholok jövedéki biztosítékát – derült ki a törvénymódosító javaslatukból.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János és parlamenti államtitkára, L. Simon László indítványa alapján az alkoholtermékek, a sör, a bor, a pezsgő és a köztes alkoholtermékek jövedéki biztosítéka az idén 20 millió forint lenne. Ez a tavaly hatályos 22 millió forintos jövedéki biztosíték közel 10 százalékos csökkentése lenne.

Tavaly novemberben, az adótörvények elfogadásakor a parlament úgy döntött, az alkoholtermékek, a sör, a bor, a pezsgő, valamint a köztes alkoholtermékek forgalmazásánál a jövedéki biztosíték összegét 22 millióról 150 millió forintra emeli.

Néhány héttel később, a 2015-ös költségvetést megalapozó törvénycsomag megszavazásakor azonban a képviselők módosítottak ezen, és úgy határoztak, hogy a nettó árbevétel függvényében sávosan állapítják meg a biztosíték mértékét.

A sávos rendszer azonban csak 2016. január 1-jén lépett volna hatályba, amiről a fideszes Gulyás Gergely azt mondta, hiba csúszott a törvénybe, ezért jogszabály-módosítást kezdeményezett, hogy a jövedéki biztosítékot a nettó árbevétel függvényében megállapító szabályozás 2016. január 1-je helyett már idén március 1-jén lépjen hatályba  – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik