Belföld

Lezuhant repülő: a fekete doboz szerint nem volt robbanás

Nem találtak terrortámadásra utaló jelet az AirAsia légitársaság Jávai-tengerbe zuhant gépe fekete dobozainak átvizsgálásakor.

Az indonéz légiközlekedés-biztonsági bizottság szakemberei azt állapították meg, hogy a tengerbe zuhant Airbus A320-as repülőgép egyik fekete dobozán rögzített hangfelvételen nincs nyoma terrorfenyegetésnek.

A hatóság munkatársai a pilótafülkében a repülés alatt rögzített teljes hanganyagot meghallgatták, és abból az derül ki, hogy a pilóta a gép irányításával volt elfoglalva. “Ha terrortámadás történt volna, akkor lett volna valamilyen fenyegetés. (…) Az adott kritikus helyzetben a pilóta a gép irányításával volt elfoglalva” – mondta Andreas Hananto, a vizsgálóbizottság vezetője. Hozzátette, hogy nem hallottak idegen hangot sem a felvételen, csak a pilótákéit, ahogy lövés vagy robbanások hangját sem. “Ezek alapján egyelőre kizárhatjuk a terrortámadás lehetőségét” – jelentette ki.

A másik, a repülőgép műszaki adatait rögzítő fekete doboz eddig megvizsgált adatai szintén azt mutatják, hogy valószínűleg nem történt robbanás a repülőgépen. “Ha volt, azt biztosan tudnánk, mert bizonyos paraméterek jeleznék” – mondta Hananto.

Az AirAsia 8501-es járata december 28-án reggel indult el az indonéziai Surabayából Szingapúrba. A kapcsolat a géppel a felszállás után 42 perccel szakadt meg, amikor az Airbus a borneói Kalimantan és Jáva között repült. Az indonéz meteorológiai szolgálat elemzése szerint a katasztrófát a szélsőséges időjárási körülmények idézhették elő. A kutató-mentő alakulatok a múlt kedden találták meg a gép repülési adatait és a pilótáknak a kabinban folytatott beszélgetését rögzítő két fekete dobozt, amelyek jó állapotban kerültek elő.

A becsapódás előtti utolsó percek hangfelvételei “csupa gépi hangot és riasztójelzéseket” tartalmaznak, amit még ki kell szűrni ahhoz, hogy a beszélgetések teljes jegyzőkönyvét el tudják készíteni. A kétórás hangfelvételnek eddig mintegy a felének a leirata készült el. Az anyag tartalmazza a repülőgép előző útjának felvételét is. A műszaki adatokat tartalmazó, másik fekete doboz adatainak elemzése várhatóan tovább tart majd, mint az elsőé, mert az adatokat összevetik a repülőgép mind a 72 korábbi útjának adataival. Az előzetes jelentés várhatóan a jövő hét elejére készül el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik