Belföld

Jöhet az egynapos tavasz

szelvihar(1)(960x640).jpg (szélvihar)
szelvihar(1)(960x640).jpg (szélvihar)

A széllökések miatt riasztást és figyelmeztetést is kiadtak, viszont akár 16 fok is lehet szombaton, és várhatóan csak hétfőn tér vissza a fagy.

Szombat reggel, Sopron, Kapuvár, Csorna és Mosonmagyaróvár környékén volt riasztás, de az ország északi felében 11 megyében elsőfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben a széllökések miatt.

Előbb a Dunántúl északi részén, a déli óráktól Pest megyében, majd az Északi-középhegységben is újra viharossá (50-75 km/h) fokozódik a szél. Főként Sopron környékén és a magsabban fekvő helyeken 80 km/h-t meghaladó széllökésekre is számítani lehet.

Vasárnap ugyancsak elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adtak ki két egyére. Míg Győr-Moson-Sopronban csak a széllökések lehetnek veszélyesek, addig Veszprémben emellett a hófúvás és a havazás is.

Szombaton eleinte borult lesz az ég, majd késő délelőttől nyugat felől felszakadozik a felhőzet, délután a Dunántúlon és a Duna-Tisza-közén már kisüt a nap. Reggel, délelőtt többfelé számíthatunk esőre, a nap második felében már csak a Tiszántúlon valószínű csapadék. Többfelé fúj majd erős délnyugati, nyugati szél, északon, északkeleten helyenként viharos széllökésekre is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északkeleti harmadán 4 és 9, hazánk nagyobb részén viszont többnyire 10 és 16 fok között alakul, de északnyugaton néhol még 1-2 fokkal melegebb is lehet. Késő este többnyire 4, 9 fok közé hűl le a levegő, de a szélvédett tájakon 2, 4, a Fertő környékén 10 fok is lehet.

Vasárnap észak felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, majd délutántól havas eső, a hegyekben havazás is. Az északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Hétfőn éjszaka felszakadozik a felhőzet, napközben változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütéssel. Éjszaka még délen lehet eső, havas eső, napközben északkeleten alakulhat ki néhol zápor, hózápor. A nyugatira, délnyugatira forduló szél erős, néhol viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +1 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Kedden többnyire gyengén felhős, napos időre számíthatunk, csapadék nem lesz. A délnyugati szél több helyen megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik