Belföld

Hosszabb lehet Simon Gábor házi őrizete

simon gábor (simon gábor)
simon gábor (simon gábor)

A Központi Nyomozó Főügyészség indítványozta a két hónapos hosszabbítást.

A Simon Gábor elleni kényszerintézkedés határideje január 12., amelyet március 12-éig hosszabbítanának meg. Az indítványról a Budai Központi Kerületi Bíróság fog dönteni – tájékoztatta Nagy Andrea ügyészségi szóvivő pénteken az MTI-t.

Simon Gáborról tavaly február elején derült ki, hogy több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozataiban. Később az is nyilvánosságra került, hogy egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is nyitott számlát, amelyen szintén milliók vannak. A gyanú szerint Simon Gábor a hamis útlevéllel történő bankszámlanyitáshoz szükséges iratokat saját kezűleg látta el “Gabriel D” névaláírással. A KNYF csaknem 100 millió forintos költségvetési csalással és ötrendbeli hamismagánokirat-felhasználás vétségével gyanúsítja a volt képviselőt.

Az MSZP volt elnökhelyettesét 2014. március 12-én helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, két hónappal később azonban a házi őrizetét rendelte el. Az ügyészség februárban indított nyomozását 2015. március 14-éig hosszabbították meg, de mint megjegyezték: ez szükség esetén tovább hosszabbítható. Az ügyben két gyanúsított van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik