Belföld

Európai ügy lett a trafikmutyi

dohanybolt(210x140).jpg (dohánybolt)
dohanybolt(210x140).jpg (dohánybolt)

Az emberi jogi bíróság befogadta a panaszokat, és felszólította a magyar kormányt, ismertesse álláspontját – írja a Népszabadság.

A 14 egykori trafikost képviselő ügyvéd Magyar Gábor a Népszabadságnak elmondta: az, hogy felszólították a magyar államot a véleményük kifejtésére arra utal, hogy érdemben kíván foglalkozni az emberi jogi bíróság a trafiktörvény miatt benyújtott panaszokkal.

A károsultak azt állítják, hogy amikor megfosztották őket a dohány-kiskereskedelmi tevékenység folytatásának lehetőségétől, sérült a tulajdonhoz és a szabad vállalkozáshoz való joguk, ami az alaptörvénnyel és nemzetközi egyezményekkel is ellentétes. Emiatt korábban az Alkotmánybírósághoz (AB) fordultak, de a testület tavaly nyáron a panaszokat elutasította.

Magyar Gábor hangsúlyozta: Strasbourgtól alapvetően azt várják, hogy foglaljon állást, a trafiktörvény koncessziós szerződésre vonatkozó szabályai nem sértik-e a tulajdonhoz való jogot. Szerinte az a dohánybolt, ahol nem lehet dohányt árusítani, nem sokat ér, ezért a tulajdonosoknak legalább kártérítést kellett volna kapniuk.

A kabinetnek három hónap áll rendelkezésére, hogy ismertesse álláspontját. Utána a panaszosok reagálhatnak, majd ismét a kormány fejtheti ki a véleményét, és utána a bíróság már dönthet, így még ebben az esztendőben ítélet születhet.
Az Igazságügyi Minisztérium a Népszabadsággal azt közölték, még nem kaptak megkeresést az Emberi Jogok Európai Bíróságától.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik