Fodor Ibolyának, a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt korábban fideszes pécsi önkormányzati képviselőnek, aki a novemberben tüntetőket hazaárulónak nevezte és aki ellen egy egész tüntetést hoztak össze a pécsi civilek, “elege lett abból, hogy őt bárki bárhol bármivel megrágalmazza”. Legalább is ezekkel a szavakkal indokolja a pécsi önkormányzat lapjának, hogy miért fenyegetett meg egy nyugdíjas nőt azzal, hogy feljelenti munkáltatójánál. A cikk alatt a nő nyilvánosságra hozta a beszélgetést, ami a Facebookon zajlott (Fodor ezért újabb pert helyezett kilátásba – ugyancsak a közösségi oldalon – levéltitok megsértéséért). Részlet a Fodor-saga újabb dramaturgiai csavarjából:
Az RTL Klub is erről az ügyről érdeklődött volna ma az önkormányzati képviselőnél, ám ami ekkor történt, arra ők sem számítottak, rendőrt hívtak rájuk.
A pecsma.hu-nak Fodor azt mondta, a tévések a KÉK Egyesület irodájának ajtaját nyomták rá, amit belülről tartottak, hogy ne tudjanak engedély nélkül bemenni az RTL munkatársai. Ezért hívtak rendőröket.
Elértük az RTL pécsi tudósítóját, Bíró Lászlót, aki elmondta, – ahogy szoktak – kopogtak, majd türelmesen vártak annak az egyesületnek az irodája előtt, amelynek Fodor Ibolya az elnöke. Őket is meglepték a kiérkező rendőrök, mint ahogy – Bíró szerint – a rendőrök sem pontosan értették, miért is hívták ki őket. „Este hatkor a híradóból minden kiderül”– tette hozzá.
Néhány dolog a cikk alatti kommentekből is kiviláglik.
A KÉK Egyesület munkatársa, Csizi Péter, a helyi országgyűlési képviselő kampánycsapatának a tagja, korábban melegjogi aktivista hívta ki a rendőrséget.
Kommentje nyomán aztán az RTL pécsi riporterének és családtagjainak minősítésébe kezdtek Fodor Ibolyával, a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, hazaárulózó, ex-fideszes önkormányzati képviselővel közösen.
UPDATE
Íme az RTL Klub anyaga az esetről, amelyben a “majmozás” is megtekinthető: