Belföld

Az államtitkárok fizetésemelésének visszavonását követeli a PM

A párt szerint a minimálbérért dolgozók arculcsapása, hogy indoklás nélkül, 30 százalékkal növelték a kormánytagok bérét.

A Párbeszéd Magyarországért szerdán közölte: érdemi nettó minimálbéremelést akarnak a „luxusállamtitkárok” számának és fizetésének emelése helyett. Emlékeztetnek: az év végén arról született megállapodás, hogy bruttó 105 ezer forint lesz az idei minimálbér, ebből azonban a családi adókedvezmény nélkül alig 69 ezer forint marad meg. A munkaadóknak drágább a minimálbéres dolgozó, miközben a munkavállalók nettó keresete alig emelkedett és még mindig távol van a 87 ezres létminimumtól.

Eközben az elmúlt negyed század legdrágább kormánya jött létre – áll a közleményben. A 165 tagú kormány az elődjénél kétszer nagyobb, éves fizetésük meghaladja a 2,3 milliárd forintot. 88 államtitkár fizetését indoklás nélkül megemelték 30 százalékkal.

A párt azt követeli, hogy amíg a nettó minimálbér nem éri el legalább a létminimum szintjét, addig a kormány vonja vissza a „luxusállamtitkárok” indokolatlan fizetésemelését és csökkentse le a kormány tagjainak számát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik