Belföld

Áttervezhetik a Római-partra szánt mobilgátat

Megszakították az engedélyezési eljárást. Közben a főváros egészének árvízvédelmi tervét felül kell vizsgálni.

Megszüntették a római-parti gát vízjogi engedélyezési eljárását, méghozzá a fővárosi önkormányzat megbízásából eljáró tervező cég kérésére – írja a Népszabadság. Enélkül viszont nem épülhet meg a mobilgát.

Az erről szóló végzést a két ünnep közt adta ki a katasztrófavédelem, az eljárás megszüntetését pedig december 22-én kérte a tervezőiroda. Az eredménytelen hatósági eljárásért 1,1 millió forint illetéket kell kifizetnie a fővárosnak.

Az engedélyezési eljárás 2013 áprilisában kezdődött, a dunai árhullám azonban felülírta a terveket: a vízmagasság 37 centiméterrel meghaladta a tervezéskor mértékadó szintet. Ekkor felfüggesztették az engedélyezési eljárást, majd – műszaki módosításokat követően – augusztusban a környezeti, szeptemberben a vízjogi létesítési engedélyezéssel folytatták. Tavaly februárban azonban az utóbbit felfüggesztették a környezeti hatásvizsgálat lezárásáig, mert a gátépítés nyomán jelentős környezeti hatások feltételezhetőek.

A környezetvédelmi engedélyt végül márciusban megkapta a védmű, Tarlós István főpolgármester viszont az Országos Vízügyi Hatósághoz fordult, hogy döntse el a kérdést, hol épüljön meg a mobilgát. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság állásfoglalásában egyértelműsítette, hogy a vízparti mobilgát terve nem kaphat vízjogi engedélyt, nem tartották jó ötletnek, hogy a mobilfalat friss töltésbe alapozzák, viszont fontosnak tartanák a nyomvonal áttervezését.

A főigazgatóság arra jutott, hogy az ideiglenes gát nem oldja meg a csillaghegyi öblözet védelmét, holott ezt tartanák értelmes célnak. A II. kerületi jegyző közben a fakivágási kérelmet is elutasította. Az ideiglenes védmű mögött továbbra is minden évben végre kellene hajtani a homokzsákolást, a kiépítéshez viszont mintegy hétszáz fát ki kellene vágni. A gát építését ellenző civilek szerint a part „élvezeti értéke” is jelentősen csökkenne.

A vízjogi engedélyezési eljárás mostani megszüntetése valószínűleg nem azt jelenti, hogy a főváros lemondott a római-parti gát megépítéséről, a Népszabadság szerint inkább arról van szó, hogy áttervezik a létesítményt, mert a mértékadó árvízszint jelentős megemelése miatt az egész fővárosi árvízvédelmi tervet újra kell írni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik