Belföld

Budaörs visszavág az útdíjért

m0(960x640).jpg (m0)
m0(960x640).jpg (m0)

Az önkormányzat bejelentette, hogy nem fizetik az autópálya és a lehajtók világítását.

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere február végi határidővel felmondta a világítás üzemeltetésére szóló megállapodást. Mint közleményében írja, az útdíj bevezetésével a közlekedési feltételeket egyoldalúan megváltoztatták, ezért kedden értesítette a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központot, hogy Budaörs város önkormányzata a továbbiakban nem fizeti az autópálya és a lehajtók közvilágítását.

A város jelentős, többmilliárdos fejlesztéseket, bővítéseket hajtott végre, amelybe a területén működő vállalkozások is részt vállaltak. Ezeket a beruházásokat térítésmentesen adták át az állam tulajdonába.

Az önkormányzat a felmondási idő alatt sem kívánja vállalni a közvilágítás költségeit, így azt kiszámlázza a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központnak.

Budaörs polgármestere elsőként tiltakozott az útdíj tervezete ellen még decemberben. Mint akkor írta az agglomerációs településeket és a külső kerületeket drámaian érintené az intézkedés, hiszen nyilvánvaló, hogy amikor az M0-s elkerülésére kényszerítik majd az autósokat, azok “tömegével zúdulnak rá” a városkörnyéki településekre és a peremkerületekre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik