Belföld

A vízhőmérsékletet ellenőrizte a BVSC Bástya elvtársa

A sportegyesület alelnöke vállalta magára, hogy ő úszott az új medencében fiával, miközben senki mást nem engedtek be.

Több embert nem engedtek be vasárnap a BVSC vadonatúj uszodájába, noha már vannak, akik birtokukba vehették a létesítményt. A pénztárnál az emberek kérdésére készséggel elmondták, hogy bent a sportegyesület elnöke és fia úszkál – olvasható az Ad libitum mikroblogon.

Később az elnök, Szatmáry Kristóf, aki egyben miniszteri biztos is, cáfolta, hogy ő volt ott, a vízilabda-szakosztály vezetője viszont elvitte a balhét – hangzott el az RTL Klub hétfő esti híradójában. Tóth László, a BVSC alelnöke elmondta: a sportolók már használják a medencét. Szerinte Szatmáry tévedés áldozata lett, ő és fia pedig csak kipróbálták, hogy a víz elég meleg-e.

A Münchausen parókája blog szerzője megpróbálta kideríteni, hogy elég meleg volt-e a víz, de a BVSC titkárságán nem tudtak lényegi információval szolgálni. Amint a mikroblogon szerepel, végül a pénztáros adott tájékoztatást: az átlagos vízhőmérséklet 25-27 fokos, „de hogy az új medencében milyen, azt csak Tóth úr tudhatja”.

Ősszel Orosháza fideszes alpolgármesteréről derült ki, hogy zárás után jár úszni. Elekes Lajos is arra hivatkozott, hogy a hőfokot, a vízminőséget és a biztonsági szolgálatot ellenőrizte éjjelente.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik