Belföld

Kiszáll a tüntetésszervező

Várady Zsolt, az Iwiw egykori alapítója és a MostM elindítója bejelentette, hogy nem csinálja tovább.

Várady Zsolt, az Iwiw egykori alapítója és újabban a MostMi elindítója most közölte, hogy beszélt Takács Bori társalapítóval arról, hogy kiszállt a MostMi szervezéséből – számolt be a 444.hu. A MostMi nevéhez fűzödik a január másodikai tüntetés, és már a következő demonstráció időpontját is kitűzték február 2-ára.

Várady ezt írta a döntéséről: “bár célunk ugyanaz és rengeteg ponton jól tudunk együttműködni, a konkrét megvalósítás tempójában és mikéntjében sokszor nem értünk egyet. Ez, és főleg a ránk nehezedő felelősség és elvárások együtt, olyan feszültségeket gerjesztettek, mely sem rám, sem az egész tevékenységünkre nem volt jó hatással.”

Az Iwiw volt alapítója állítja, hogy az “idő rövidsége” miatt határozott így nem politikai nyomás miatt. Azért nem lesz ideje aktivistáskodni, mert a munkája mellett majd a „behirdetett weboldal készítése és elindítása, illetve a tartalom-előállítás megszervezése, majd az oldal továbbfejlesztése” tölti ki az idejét.

A nol.hu kérdésére Várady azt válaszolta, hogy ha hívják, szónokként szívesen fellép ezután is, amennyiben szükséges kisebb szervezői feladatokat is vállal, de most muszáj volt kicsit hátrább lépnie. A lapnak elmondta azt is, hallotta a pénteki tüntetési utáni kritikákat, ám azok nem játszottak szerepet a döntésében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik