Belföld

Balaton-Budapest: 20 ezer forint

Négy megyematricát kell váltania annak, aki a főváros és a Balaton közti távolságot szeretné autóval abszolválni az M7-esen.

Balatonfőkajár miatt Veszprém megyei matricát is váltani kell a főváros és a Balaton között sztrádán autózóknak, vagyis nem három (Pest, Fejér, Somogy), hanem négy megyematricába, azaz húszezer forintba kerül az éves autópálya-használat – írja a sonline.hu.

A december 31-én nyilvánosságra került térképek alapján a lap úgy találgatott, hogy „jó eséllyel” 15 ezerből is megúszható, hiszen a rövidke veszprémi szakaszt „jelölt megyei és irány szerinti szomszédos megyei matricákkal használható szakasznak” titulálják, azaz ha van Fejér és Somogy megyei matricánk is, akkor Budapest és a Balaton között nem kell Veszprém megyeit váltani.

A bizonytalanságot az okozta, hogy a Pest megyei térképen nem jelölik így ugyanezt a kicsiny, Balatonfőkajár-közeli szakaszt. Kibédi Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szóvivője a lapnak megerősítette: az M7 Veszprém megyei szakasza Veszprém megyei matrica megvásárlásával használható.

Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, nem indult zökkenőmentesen a rendszer: több felháborodott matricavásárló jelezte az év első napján, hogy sikertelenül próbálkozott a vásárlással, úgy tűnik, hogy a rendszer nem bírta a rohamot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik