Belföld

Schiffer: felgyorsítható a Fidesz eróziója

Ehhez ellenzéki győzelemre van szükség a veszprémi időközin, noha a szocialisták az LMP-társelnök szerint bolsevik logikával ultimátumot szabtak számukra, amit nem fogadnak el.

Nem látszik, hogy lenne terve a Fidesznek arra, hogy mit tegyenek a második kétharmad elnyerése után, míg 2010 után legalább látható volt a kormányzás amúgy rémisztő íve – mondta Schiffer András, az LMP társelnök-frakcióvezetője az MTI-nek adott interjúban.

Schiffer megítélése szerint a kormányoldal népszerűségvesztéséből pártja is profitál: magasabb a támogatottságuk, mint márciusban, a biztos pártválasztók körében újra elérték a 7-8 százalékos szintet, amelyen a tavalyi pártszakadás előtt álltak.

A veszprémi időközi választásról a politikus elmondta: az LMP történetében először ajánlott tárgyalást az „álbaloldalnak”, mert szerintük olyan jelölt mögé kell felsorakozni, aki valamennyi ellenzéki szavazóra számíthat. A szocialisták azonban előhúztak egy jelöltet a kalapból és ultimátumot küldtek: „vagy beálltok, vagy a Fidesz szekerét toljátok”. Schiffer ezt bolsevik logikának tartja, amit nem fogadnak el. Közölte, hogy még mindig várják az ellenzéki pártok válaszát Józsa László esetleges közös támogatására, ha pedig ez nem valósul meg, eredeti jelöltjüket, a Veszprémben önkormányzati képviselő Gerstmár Ferencet indítják.

 MTI / Máthé Zoltán

A pártelnök elsősorban lélektani és nem közjogi jelentőséget tulajdonít a választás eredményének: szerinte egy ellenzéki győzelem felgyorsíthatná a Fidesz erózióját.

Schiffer András továbbra is fontosnak tartja, hogy Amerika tegye egyértelművé: talált-e bűncselekményre utaló adatokat az Amerikából kitiltott magyar tisztviselőkkel szemben és azokat átadta-e a hatóságoknak. Ha erre igenlő válasz érkezne, onnantól már kizárólag a magyar kormányt terhelné felelősség. Alapvető nemzeti érdek annak a gyanúnak az eloszlatása, hogy a magyar államvezetésből bárki zsarolható korrupciós ügyekkel, ilyen helyzet az ország cselekvőképességét alapjaiban ássa alá – fejtette ki.

Kritikus kérdésnek ítélte meg az ország külpolitikai pozícióját, bírálta, hogy miközben az ország globális érdekkonfliktus ütközőzónájába került, addig a magyar kormány félreérhetetlen gesztusokat tett keleti féldiktatúráknak, amivel súlyosan szembement az ország érdekeivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik