Belföld

Megint előrehozott választást akar a DK

„Rendszerellenzéki pártként” csakazértis jelen akarnak lenni a január 2-i civil tüntetésen, noha a szervezők megmondták nekik, hogy nem kérnek a pártjelvényekből.

A nemzeti korrupció rendszerét építette fel Magyarországon a Fidesz Varju László DK-s politikus szerint. Sajtótájékoztatóján azt mondta: ennek megszüntetésére „csak egy előrehozott választás jelenthet megoldást”. Varju a rendszer emblematikus figurájaként emlegette a miniszterelnök vejét, aki Szekszárdon vitatható módon nyert el egy közvilágításra kiírt közbeszerzést.

Varju kérdésre elmondta: „indifferens volt”, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök hiányzott a kétharmados szavazásokról a legutóbbi plenáris ülésen, mivel szerinte a Fidesz előre „lemutyizta” a voksolásokat a Jobbikkal. Mint korábban megírtuk, Gyurcsány az idei ciklusban még egyszer sem szólalt fel a Parlamentben, az ülésektől rendszeresen távol marad.

A politikus azt is közölte, hogy a DK „rendszerellenzéki pártként” jelen lesz a január 2-ára meghirdetett tüntetésen. Hétfőn a Demokratikus Koalíció közölte, hogy „tájékoztatták” a tüntetés szervezőit arról, hogy a DK pártjelvényekkel, zászlókkal fog megjelenni, noha a szervezők határozottan kérték, hogy ezek nélkül jelenjenek meg, mivel azon az állásponton vannak, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszak korábbi politikusai sem voltak elkötelezettek a társadalmi párbeszéd iránt. A tüntetés célja egy olyan új kezdeményezés zászlóbontása, mely szembemegy azzal a gyakorlattal, amelyet nemcsak Orbán Viktor, de Gyurcsány Ferenc is képviselt. Gréczy Zsolt DK-szóvivő egyenesen úgy fogalmazott Facebook-bejegyzése alatt egy hozzászólásban, hogy a szervezőknek nem volt kifogása a DK terve ellen, noha ez nem igaz, nem sokkal később Várady Zsolt Facebook-bejegyzésben cáfolta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik