Belföld

Lázár nekiment az amerikaiaknak

lazar-janos(430x286).jpg (lázár jános)
lazar-janos(430x286).jpg (lázár jános)

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti Fideszen belüli frontnyitás után újabb küzdelembe állhat bele.

Lázár János szerint úgy tűnik, az amerikaiak lemondtak arról, hogy az ellenzéki pártok valaha is el tudnák nyerni a magyarok bizalmát, ezért inkább ők lépnek fel az elégedetlenkedők vezetőiként. Olyan kérdésekben foglalnak állást, amelyekben diplomaták nem szoktak, meg akarják nekünk mondani, mit gondoljunk a világról – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában a politikus. “Mintha az amerikai nagykövetség átvette volna a magyar ellenzék szerepét”, ezt mutatják a demonstrációk – fogalmazott.

Hozzátette, hogy az Egyesült Államok szavának hitelességét vonja kétségbe, hogy az amerikai ügyvivő, André Goodfriend nem képes vagy nem meri elmondani a közvéleménynek, miért is tiltottak ki hat magyar állampolgárt. Úgy véli, hogy “az amerikaiaknak tisztelniük kellene Magyarország ezeréves történelmét, a hagyományainkat, amelyeket nem lehet külső erővel, nyomással megváltoztatni”.

A magyar történelmet az identitásunk és függetlenségünk megőrzéséért vívott küzdelmek jellemezték – mondta, hozzáfűzve, hogy szerinte most ismét egy ilyen helyzettel állunk szemben. Lázár hangsúlyozta, meg van győződve róla, hogy az ellenzéki pártok nem asszisztálnak az amerikaiak törekvéseihez, nem fogják elárulni a hazájukat. “Nem véletlen, hogy az amerikai követség utcára viszi a politikát, a demonstrációk aktív szervezője, bátorítója és szereplője” – emelte ki az interjúban.

Irigység vs. bizalom

Lázár kitért a fiatal fideszesek urizálásával kapcsolatos kritikára is, ami szerinte nem más, mint az ellenzék és a sajtó által jól felépített politikai akció. Úgy látja, hogy azt a képet akarják kialakítani róluk, hogy a gazdagok pártja, és csak a gazdagokat támogatják, de szerinte ez hazugság. “Remélem, maguk nem akarják programmá tenni, hogy aki a gyermekei javára takarékoskodik, az urizál” – válaszolta a tízéves fiának vásárolt 60-70 milliós lakással és a több százezer forintos karórájával kapcsolatos kérdésre.

A témával kapcsolatban úgy fogalmazott: “Lássunk tisztán, ma egy ellenzék által szervezett, irigységre épülő politikai akció van folyamatban, korrupcióval és urizálással vádolnak mindenkit, leginkább a fiatalabb politikusokat, akik hatalmon vannak.” Hozzátette: “Teszik ezt azok velem, akik az elmúlt huszonöt évben a budai hegyekből tekintettek le a magyar valóságra, miközben nekem az ország egy szegény vidékén kellett hét alkalommal megküzdenem a bizalomért. Hogyan képzeli bárki, hogy a szegénységben élő és segítségre szoruló választóim bizalmát el tudtam volna nyerni, ha kilógnék közülük vagy lenézném őket.”

“Akinek nincs semmije az annyit is ér”

Lázár János egy hódmezővásárhelyi közgyűlésen mondta a fenti szavakat. A beszédről hangfelvétel készült, amely 2011 márciusában felkerült az internetre. A politikus ekkor még a Fidesz frakcióvezetőjeként, illetve polgármesterként fejtette ki véleményét a szegényekről. Lázár többi közt így fogalmazott:

„Én soha nem szégyelltem, hogy mim van. Én dolgozok keményen. Én abban a miliőben nőttem föl, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét sem kell szégyellni. Az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem egyébként”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik