Belföld

Fideszes képviselők kaptak állami földet pályázat nélkül

Fideszes parlamenti képviselők és polgármesterek is kaptak bérbe pályázat nélkül állami földeket. Az agrárátárca azt ígérte,ezentúl a három hektárnál nagyobb területekre pályázatot írnak ki.

Kapcsolódó cikkek

Mindezt a Blikk derítette ki, miután megkapta a Nemzeti Földalaptól a támogatásban részesülőket tartalmazó dokumentumot.

A több mint 22 ezer földdarabból álló listából 56 helyen szerepel a Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt., amelyet a mezőgazdasági bizottság fideszes alelnöke, Farkas Sándor irányít. Neki több mint 38 százalékos tulajdonrésze van a cégben. Farkas a lap megkeresésére azt mondta, sok olyan apró területről van szó, amelyeket korábban bérelt, csak azokat a tulajdonosok a Földért életjáradék program keretében felajánlották az államnak. Ugyanakkor kapott ötvenhektáros területet is, de arra azt mondta, jövőre már nem az övé lesz, mert pályázatot írtak ki rá, és valaki más nyerte meg.

“A politikus cége a Csongrád megyei Fá­bián­sebestyénben és Eperjesen összesen 151,5 hektárnyi terület kapott az idén pályázat nélkül az államtól a Blikk listája szerint. Ekkora terület után pedig több mint tízmillió forint területalapú támogatás jár az EU-tól” – írja a lap.

Farkason kívül földhöz jutott Daher Pierre volt képviselő, jelenleg kórházigazgató Borsod megyében; neki a flesége kapott 11 hektárt. Szintén képviselő volt még tavasszal Tóth József, aki néhány százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az Agrocentina Kft.-ben. Ez a cég 83,6 hektár földterülethez jutott Tiszanánán. A politikus jelenleg is a település polgármestere.

A Blikk hétvégén arról cikkezett, hogy 1500 hektárnyi földterületet kaptak pályázat nélkül Simicska Lajos érdekeltségei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik