Belföld

Kedden is zúg az “Orbán, takarodj!”

A megszorítások és a korrupció ellen vonulnak utcára civilek Budapesten és országszerte.

Kedden 18 órakor a József nádor téren kezdődik tüntetés, melyet több civil szervezet azzal a céllal szervez, hogy az elmúlt hetekben kialakult tiltakozó csoportokat egyesítse. A demonstrálók a NAV-székház érintésével a Parlament elé vonulnak. Felhívásukban azt írják, céljuk a jogok közös megvédése, a társadalmi igazságtalanság elutasítása, valamint az összefogás és az, hogy alternatívát találjanak, ha a kormány továbbra is semmibe veszi őket.

Az elégedetlenség okaiként a szociális megszorításokat, az oktatási rendszer átforgatását, a társadalom elbutítását, a NAV-botrányokat, a kitiltási ügyeket, a mértéktelen korrupciót és hazugságokat, az egészségügy helyzetét és a magyarországi lakhatás kritikus helyzetét említik.

Budapest mellett Békéscsabán, Debrecenben, Dunaújvárosban, Gyöngyösön, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsen, Siófokon, Sopronban, Százhalombattán, Szegeden, Szolnokon, Szombathelyen és Tatabányán is tartanak megmozdulást.

A budapesti tüntetés szervezői azt is kérik a résztvevőktől, hogy ha tehetik, a József nádor térre vigyenek magukkal egy cipősdoboznyi játékot, amit karácsonyig eljuttatnak rászoruló gyermekeknek.

A Facebookon kedden reggelig nagy számban, 12 ezren jelezték részvételüket.

 Tüntetők a Kossuth téren november 17-én. MTI / Soós Lajos

Az eddigi tüntetések süket fülekre találtak – a vasárnapi demonstrációról a parlament fideszes alelnöke azt mondta, szerinte „több cikk jelent meg róla, mint ahányan részt vettek”. Hétfőn a szakszervezetek is sztrájkoltak, amelyek kilátásba helyezték, hogy ha a kormány nem veszi figyelembe a munkavállalók érdekeit, újabb tüntetésekre, sztrájkokra kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik