Belföld

DK: Orbán hazudott

A kormányfő szerint uniós kötelezettség miatt kell fizetőssé tenni az M0-st. Miután ezt az EU cáfolta, a Demokratikus Koalíció úgy véli, Orbán Viktort vaskos hazugságon kapták.

 

Az M0-s körgyűrű a magyar autópálya-rendszer része, egyes részei uniós kötelezettség miatt válnak fizetőssé – ezt mondta a Napi Gazdaságban pénteken Orbán Viktor. Az Európai Bizottság ugyanakkor semmilyen kötelezettséget nem szabott meg az M0-s körgyűrű fizetőssé tételével kapcsolatban, sőt, kevesebb támogatás jöhet, ha bevezetik – írtuk meg szombaton.

Miután pedig az Európai Bizottság semmilyen kötelezettséget nem fogalmazott meg az M0-ás körgyűrű díjfizetőssé tételével kapcsolatban, „Brüsszel szerint tehát Orbán hazudott, amikor ennek az ellenkezőjét állította” – írja az MTI Országos Sajtószolgálatának eljuttatott közleményében a Demokratikus Koalíció (DK). Úgy fogalmaznak, „48 óra sem kellett hozzá, hogy az Uniótól korábban több tiszteletet követelő miniszterelnököt vaskos hazugságon kapják”.

Arra pedig mindeddig nem volt példa, hogy „a korrupt kormány miniszterelnöke az európai közösségben hozott volna ekkora szégyent Magyarországra”. A DK az előrehozott választásokban látja a “kiutat”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik