Belföld

Jogszerűtlennek tartja a fegyelmi eljárást a HÖK-vezető

A gólyatábori erőszak miatt két félévre eltiltott Galántai Tamás szerint az intézmény fegyelmi bizottsága nem tudott elfogulatlan döntést hozni ügyében.

Nem küldték el az egyetemről, de két félévre eltiltották tanulmányai folytatásától az ELTE tanítóképző kar hallgatói önkormányzatának volt elnökét. Galántai Tamást azért vonták felelősségre, mert kiderült, hogy tudomása volt arról, hogy a fonyódligeti gólyatábori erőszak gyanúsítottja korábban kompromittáló fényképekkel zsarolta egy hallgatótársát, ennek ellenére ott lehetett és fotósként dolgozhatott a rendezvényen.

Csütörtöki közleményében Galántai azt írta, hogy a személyével kapcsolatos sajtóhírek valótlanok, nem volt tudomása az elkövető korábbi cselekedetéről, ezért nem tartja jogszerűnek az ellene indított fegyelmi eljárást. Szerinte az ELTE sajtóhír alapján indított vizsgálatot, azt hivatalos forrásnak tekintette, miközben bizonyítékokat nem tudtak felmutatni. Szerinte a kari fegyelmi bizottság nem tudott elfogulatlan döntést hozni, amit a tárgyaláson szóban jeleztek is. Jogi képviselőjével a héten bírósági eljárást kezdeményeztek.

Galántai kitért arra, hogy amíg egy másik fórum, az egyetemi fegyelmi bizottság nem dönt, addig szerinte a hallgatói jogviszonya sem függeszthető fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik