Belföld

Orbán: McCain nemzeti hős, egy igazi karakter

Mondta 2008-ban a miniszterelnök, amikor még a Fidesz igyekezett jóban lenni a republikánusokkal. Aztán hűvös lett a viszony, az Orbánt újfasiszta diktátornak nevező amerikai szenátor már januári látogatásán kemény kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben. Pedig Szijjártó korábban republikánus nagygyűlésre is kilátogatott. Ma már ő is teljesen más véleményen van.

John McCain kedden újfasiszta diktátornak nevezte Orbán Viktort, mire Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, hogy sajtóhírek téveszthették meg a korábbi republikánus elnökjelöltet. Orbán hat éve még hősnek nevezte McCaint, a Századvég elnöke pedig még két hete is csak a demokratáknak tudta be a Magyarországot ért amerikai bírálatokat – idézi fel a 444.

A portál szerint már a januári látogatáskor is hűvös lehetett a viszony Orbán és McCain között, bár a szenátor akkor nem volt ennyire udvariatlan, viszont így is sok és kemény kritikát fogalmazott meg. A paksi szerződést és a Szabadság téri emlékművet is bírálta, Orbánt a demokrácia szabályainak betartására figyelmeztette.

A századvéges Lánczi András novemberben még arról írt, hogy a Magyarország elleni „amerikai támadások” hátterében a demokraták állnak „számos republikánus amerikai barátunk szerint is”, ezek szerint a kormánypárti körök figyelmen kívül hagyták McCain januári észrevételeit. Ez azért is aggasztó a 444 szerint, mert a Századvég több mint egymilliárd forint közpénzt kap, hogy politikai marketinget folytasson az Egyesült Államokban.

Arra a VS.hu is emlékeztetett, hogy a Fidesz korábban igyekezett szorosra venni a kapcsolatot a republikánusokkal, Szijjártó Péter külügyi államtitkárként egyenesen azt mondta, hogy republikánus körökben „egyértelmű elismerés övezi” Magyarország külpolitikai törekvéseit és nagyrabecsüléssel beszélnek Orbán „szabadság és demokrácia iránti elkötelezettségéről”.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik