Belföld

Bocsánatkérést várnak Rogántól

Szilvásy György volt titokminiszter azt mondta, soha nem találkozott Portikkal és nem adott megbízást fideszes politikusok lejáratására, mint azt a frakcióvezető állította.

Portik Tamás, a ’90-es évek olajügyeinek kulcsfigurája kedden az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság miatt zajló büntetőper tárgyalásán arról beszélt, hogy Rogán Antal hazudik, amikor azt állítja, hogy nem ismerik egymást. Rogán erre reagálva az MTI-nek azt mondta, hogy nem ő találkozgatott rendszeresen Portikkal, hanem Gyurcsány titokminisztere, Szilvásy György.

A volt miniszter szerdán az MTI-vel közölte, hogy soha nem találkozott Portikkal és nem adott megbízást sem neki, sem másnak fideszes politikusok lejáratására. Ezzel kapcsolatban már több becsületsértési pert is jogerősen megnyert. Szilvásy szerint ezek az állítások csak arra szolgálnak, hogy a kormánypárti politikusok saját kétes ügyeikről eltereljék a közvélemény figyelmét.

Szilvásy György azt is mondta, hogy a frakcióvezető állításai miatt ismét kénytelen lesz bíróság előtt elégtételt venni, bár azt tartaná a legjobb és politikailag korrekt megoldásnak, ha a kormánypárti politikusok visszavonnák valótlan állításaikat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik