Belföld

DK: a korrupció és az országrablás nem a közjót szolgálja

Érdekes módon máshogy vélekedik a Fidesz a politikusok vagyonosodásáról kormányon, mint ellenzékben. A Demokratikus Koalíció (DK) L. Simon László államtitkár szavaira reagált.

A Fidesz politikusa az ATV-ben nyilatkozva többek között azt mondta, ha egy politikus vagyonos, még jó is, mert a közjó szolgálatára tudja fordítani az idejét. L. Simon olyat is mondott, hogy a sajtó hergeli az embereket, ha bemutatja, hogy milyen értékes vagyontárgya van egy-egy politikusnak.

A DK, Gyurcsány Ferenc pártja – a volt kormányfő maga is a Fidesz céltáblája volt annak idején a vagyona miatt – minderre válaszul úgy foglalt állást, hogy L. Simon László szerint a sajtó tehet arról, hogy az elszegényedő magyar emberek napról napra azzal szembesülnek, hogy a Fidesz politikusainak vagyona követhetetlenül gyarapszik. “Az államtitkár szerint tehát nem azzal van a baj, ha a hatalom emberei luxusutakkal, luxuskarórákkal, medencékkel, jachtokkal, gyanúsan olcsón vett ingatlanokkal és milliárdos nagyságrendű felhalmozott vagyonokkal rendelkeznek, hanem azzal, ha a magyar sajtó erről be mer számolni” – közölte Gréczy Zsolt, a DK szóvivője.

Felidézi, hogy a Fidesz “érdekes módon” teljesen másképpen vélekedik a politikusok vagyonosodásáról kormányon, mint azt ellenzékben tette. “A korrupt kormány milliárdos döbrögieinek L. Simon szerint járnak a luxuskörülmények, hogy így könnyebben fordítsák értékes idejüket a közjó szolgálatára. A kormányzati korrupció és a sebészi pontossággal kivitelezett országrablás azonban nem a közjót szolgálja, így az államtitkár újabb nyilatkozatát is a logika kényszerült cáfolni” – írta Gréczy Zsolt

A DK egyúttal emlékeztet arra, hogy az ország több mint egyharmada szegénységben él, és Romániában is kevesebb az éhező gyermek, mint Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik