Belföld

Orbán visszavág, jön a magyar kitiltási lista

amerika-kapitany(210x140).jpg (amerika kapitány, )
amerika-kapitany(210x140).jpg (amerika kapitány, )

A Figyelő informális forrásai szerint Magyarország is indoklás nélkül tiltana ki embereket.

Olyan előterjesztésen dolgozik az államapparátus, amely egy magyar kitiltási listát alapozhat meg – állítja legfrissebb  számában a hetilap, amely szerint már készül az Egyesült Államoknak szánt válaszcsapás. Hasonlóan az amerikai módszerhez, indoklás nélkül helyezhetnének tiltólistára például egyesült államokbeli polgárokat. A rendelkezés általános érvényű lenne, mivel az megoldhatatlan, hogy csak amerikaiakra legyen kihegyezve.

A szándék ugyanakkor a Figyelő szerint világos. A hetilap jól tájékozott, névtelen fideszes forrására hivatkozva azt írja, két hete döntött a kormány arról, hogy kezdődjön el a magyar kitiltásnak megágyazó jogi munka. Az érintett tárcáknál már tájékoztatták erről a lehetséges lépésről a döntés előkészítésében közreműködőket. A fogadtatás vegyes volt, többen úgy érezték, hogy ez csak felesleges erőfitogtatás. A lap egy másik forrása nem tudott konkrét előterjesztésről, de az biztos, hogy a kormányt nem hagyja nyugodni az amerikaiak döntése, és ahhoz hasonló kormányzati intézkedések készülnek. További részletek a Figyelőben.

Közben a  Legfőbb Ügyészség (LÜ) ismét elküldte Polt Péter legfőbb ügyész beutazási tilalommal kapcsolatos – egy hónappal ezelőtti – levelét André Goodfriendnek, az Egyesült Államok budapesti ideiglenes ügyvivőjének, illetve az amerikai igazságügy-miniszternek, aki egyben a legfőbb ügyész tisztét is betölti. Ennek oka, hogy kedden az amerikai fél jelezte, “nem rendelkezik” azokkal – közölte az MTI érdeklődésére Fazekas Géza szóvivő, aki  hozzátette, hogy a  kitiltási ügy kapcsán továbbra is várják az amerikai választ.

Polt Péter október 27-én fordult André Goodfriendhez, illetve Eric H. Holder amerikai legfőbb ügyészhez, kérve az amerikai beutazási tilalommal kapcsolatos minden olyan adat átadását, amelyet a jogszabályok lehetővé tesznek. A legfőbb ügyész és az ügyészség bármilyen további információ birtokában haladéktalanul megteszi a törvényben előírt szükséges lépéseket – közölte akkor a magyar ügyészség. November 13-án újabb levél ment nagykövetség ideiglenes ügyvivőjéhez, akkor az ügyészség hivatkozott arra, hogy a NAV-elnök sajtónyilatkozata után személyiségi jogsérelem sem akadályozza az információk átadását.

Fazekas Géza csütörtökön az MTI-vel közölte, hogy az Egyesült Államok nagykövetségének két nappal ezelőtti kérésére szerdán a Legfőbb Ügyészség ismételten megküldte Polt Péter október 27-ei leveleit M. André Goodfriendnek, illetve Eric H. Holdernek. A leveleket azért küldték el ismételten, “mert az amerikai fél jelezte, hogy ezen levelekkel annak ellenére nem rendelkezik, hogy a levelek átvételét 2014. október 27-én a követségen írásban igazolták” – tudatta a magyar Legfőbb Ügyészség szóvivője. Korábbi sajtóhírekre reagálva André Goodfriend október 20-án jelentette be, hogy hat érintettje van az Egyesült Államok által korrupciógyanú miatt elrendelt beutazási tilalomnak, mind a hatan a kormány alkalmazottai, vagy kapcsolatban állnak a kormánnyal. Az MTI az ügyben kereste a budapesti amerikai nagykövetséget, de mivel a hálaadás ünnepe az Egyesült Államokban munkaszüneti nap, csütörtökön a diplomáciai képviseleten sem dolgoznak.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik