Belföld

Horváth röhejesnek tartja a NAV-vizsgálatot

horváth andrás (horváth andrás, )
horváth andrás (horváth andrás, )

A nyilvánosságra került jelentés szerinte arra jó, hogy a tájékozatlan embereket elszédítsék, de csak papírt és munkaidőt pazaroltak az egy hétvége alatt lezavart vizsgálatra.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán hozta nyilvánosságra annak a vizsgálatnak a dokumentumait, melyet tavaly novemberben Horváth András volt NAV-dolgozó kijelentései után végeztek el. Horváth akkor sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. Alig három nap múlva közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy vizsgálatot folytattak le, ami megállapította, hogy a NAV szabályosan járt el az adózók ellenőrzésénél.

A vizsgálati eredményt viszont csak egy év után, most szerdán tették közzé, miután erre másodfokú bírósági ítélet kötelezte őket. Az ezzel kapcsolatban kiadott közleményben azt írta a NAV, hogy a vizsgálat azt állapította meg, hogy Horváth alaptalanul állította, hogy a NAV nem lép fel az adócsalókkal szemben.

Horváth András a nyilvánosságra hozatalt követően az MTI-nek elmondta, hogy az adóhatóság által közzétett dokumentumok „komolytalanok, röhejesek”. Kitart amellett, hogy az adóhivatal csak egy alibivizsgálatot folytatott le, általános paraméterek alapján lekérdezéseket futtattak a rendszerben. A vizsgálati anyagnak semmi köze nincs ahhoz, amiről ő beszélt – véli.

Horváth kiemelte, hogy az általa az ügyészségnek átadott „zöld dosszié” tele van olyan cégekkel, melyek ellen az adóhivatal akkor sem folytatott vizsgálatot, amikor lehetett tudni, hogy fiktív számlázási hálózatban vesznek részt. Ezek közt vannak gabonakereskedelmi és élelmiszer-ipari cégek is – mondta.

Arra a felvetésre, hogy egy interjúban „elismerte, hogy nincsenek bizonyítékai a korrupcióról”, csak az áfacsalókat tudná megnevezni, azt mondta: több kollégája is tapasztalta a hivatali visszaéléseket. Hozzátette, hogy azt, hogy ezek mögött milyen vesztegetések, korrupciós cselekmények állnak, arról neki nem kell tudnia, ezt a nyomozóhatóságnak kell kiderítenie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik