Belföld

Szocialista képviselőt jelentettek fel közveszéllyel fenyegetésért

Csavar a történetben, hogy a feljelentő egy terézvárosi fidelitasos, akit korábban épp közveszéllyel fenyegetés miatt rúgtak ki tanári állásából.

Pénteken az Országgyűlés ülésén, a költségvetés általános vitájában Korózs Lajos szocialista képviselő a magánnyugdíjpénztárak végelszámolásával kapcsolatban azt mondta a nemzetgazdasági államtitkárnak: „ha visszamegy a minisztériumba, szóljon Varga miniszter úrnak, hogy kezdjen el pakolni, ez a hatvanezer ember fel fogja gyújtani a minisztériumot”.

Tényi István közölte szerkesztőségünkkel, hogy az állítás miatt feljelenti az MSZP-s képviselőt, közveszéllyel való fenyegetés vétségének gyanúja miatt a Központi Nyomozó Főügyészséghez fordult. „Bízom abban, hogy képviselő úr pusztán metaforát használt” – írja Tényi.

Tényi István egyébként a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas VI. kerületi szervezetének honlapján választókerületi koordinátorként szerepel. Korábban tanárként dolgozott egy alapítványi iskolában, ahonnan kirúgták, miután egy Bagdad bombázásáról szóló videót küldött diákjainak azzal a megjegyzéssel, hogy „Nagyjából ez marad az iskolából”. Rutinos feljelentőnek számít, ő fordult – fideszes e-mail címéről – a hatóságokhoz a Norvég Civil Alap ügyében is.

Tényi a Szegényeket és Rászorultakat Segítő Alapítvány iskolájában dolgozott négy hónapig, ezalatt az általa vélt visszaélések miatt tömegével küldött feljelentéseket az intézmény ellen. A VS.hu információi szerint azonban személyes sértődöttség áll a háttérben, mert iskolai politizálás miatt kellett mennie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik