Belföld

Lázár: a Miniszterelnökség nem családbarát munkahely

Tízórás munkanapot vezettek be, többen felmondtak, mert nem tudták vállalni. A miniszter szerint senkinek sem kötelező ott dolgozni és kifejezetten érdekesnek tartja, hogy a sajtó erről ír.

Reggel fél nyolctól este fél hatig tart a munkaidő a Miniszterelnökségen és több minisztérium és háttérintézmény tervezi, hogy szintén bevezeti a tízórás munkanapot – írta meg kedden a Magyar Nemzet. Emiatt állítólag több családos dolgozó kénytelen volt otthagyni állását.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden este reagált minderre. Közleményében azt írja: miként a versenyszférának, úgy a közigazgatásnak is vannak olyan területei, melyek az átlagosnál jelentősebb mértékű feladattal, felelősséggel és munkával járnak. „Félreértés azonban ne essék: a Miniszterelnökségen dolgozni senkinek sem kötelező. Aki itt dolgozik, tudja, hogy elsősorban szolgálatot és nem munkát vállal” – írja Lázár.

„A szolgálatnak és így a munkaidőnek nálunk kezdete van, vége nincs, ezért a Miniszterelnökség sajnos valóban nem egy családbarát munkahely. De ezt tudja és tudta minden munkavállaló, aki nálunk vállalt vagy vállal munkát” – áll a közleményben. Lázár szerint „kifejezetten érdekes” a sajtó aggodalma a minisztériumban dolgozók fizetésével és munkaidejével kapcsolatban, miután gyakran éri az a vád őket, hogy nem dolgoznak meg a pénzükért.

A közleményben Lázár leszögezi, hogy a jövőben is azon dolgoznak, ha kell, nem napi 10, hanem 12 órán át, hogy „Magyarország Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő országa legyen”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik