Belföld

Svájcnak jó a magyar kormány által támadott Ökotárs

Úgy látják, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentésében nincs semmi olyan, ami miatt fel kellene függeszteniük támogatásaikat.

A Norvég Civil Támogatási Alapon kívül a Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alapok pályázatait is mendezseli az Ökotárs-konzorcium, mely az elmúlt hónapokban kormányzati támadások kereszttüzében állt. A Népszabadság úgy tudja, hogy a svájci fél a norvég pénzekről szóló kormányzati vizsgálat idejére felfüggesztette kifizetéseit, kivárt, mostanra viszont megbizonyosodott arról, hogy a Kehi-jelentésben semmi olyan nincs, ami okot adna a bizalomvesztésre, így ismét érkeznek a pénzek.

Szeptemberben a svájci külügy fejlesztési hivatala teljesen leállította a pénzek folyósítását, a napilap szerint szociális területen húsz projekt várt finanszírozásra, a pénzhiány többek esetében likviditási problémát is okozhatott. A Kehi az Ökotárstól a svájci alapokra vonatkozó dokumentumokat is elvitt, noha ezzel kapcsolatban nem folyt és azóta sem folyik rendőrségi nyomozás.

A svájci alapokból 1,3 milliárd forintra lehet pályázni 2012 és 2015 közt, elsősorban szociális és környezetvédelmi területeken tevékenykedő civil csoportok számára. Az ösztöndíjalapból hátrányos helyzetű diákok középiskolai tanulmányait segítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik