Belföld

Gyerekek válaszoltak: egy pofon még belefér

gyerek erőszak (gyerek erőszak)
gyerek erőszak (gyerek erőszak)

Magyarországon háromból csak egy gyerek tudja, milyen jogai vannak, és közel felük szerint egy pofon nem számít erőszaknak. Minden harmadik gyereket zaklatták már a neten, de segítséget csak tizedük kért. Az UNICEF a gyerekek körében végzett felmérést a gyermekjogokról.

Mintegy 1200, 10 és 18 év közötti fiatalt kérdeztek meg a kutatás során a fővárostól a kistelepülésekig, a válaszadó gyerekek 43 százaléka lány, 57 százaléka fiú volt. Az UNICEF Magyar Bizottságának felmérése szerint háromból csak egy gyerek tudja, hogy különleges jogai vannak, 42 százalékukkal pedig soha nem is beszélt erről senki. Ugyanakkor a gyerekek több mint a fele szerint jól védik itthon a gyermekek jogait, az viszont elgondolkodtató, hogy az általános és középiskolások kétharmada nem kér segítséget, ha jogsértés történik vele szemben.

Fotó: Thinkstock

Egy pofon belefér?

Magyarországon 1995 óta zéró tolerancia van érvényben a gyerekekkel szembeni erőszakot illetően, mégis minden második válaszadó szerint nem számít erőszaknak, ha megpofozzák, vagy megütik őket. Ezt a nézetet a felmérés szerint inkább a fiúk és a kistelepülésen élők fogadják el.

A kutatás külön figyelmet szentelt az internetes és a mobilkommunikációs biztonságot érintő kérdéseknek. Kiderült, hogy a felmérésben résztvevők 97 százalékának van saját mobiltelefonja – ez az arány a gimnazisták körében volt a legmagasabb, 100 százalék. Minden második gyerek úgy gondolja, biztonságot jelent, hogy rendelkezik mobillal. Közösségi oldalakon az összes megkérdezett 88 százaléka regisztrálta magát; ezen a területen is a gimnáziumba járók állnak az élen ugyancsak 100 százalékkal. Ami viszont a leginkább érdekes, az az, hogy bár 13 éves kor alatt technikailag nem lehetséges a regisztráció, a 10-12 év közöttiek 78 százaléka mégis fent van valamilyen közösségi oldalon.

Arra a kérdésre, hogy mennyire biztonságos az internet, a megkérdezettek közel fele, egészen pontosan 47 százaléka válaszolt úgy, hogy nem biztonságos. Némileg megnyugtató, hogy a gyerekek 82 százalékával beszéltek a felnőttek erről, az arány a lányoknál 17 százalékkal magasabb. A válaszadók fele találkozott a neten olyan oldallal, amelynek nem értette a tartalmát, 64 százalékuk ilyenkor azonnal be is zárta.

Az internet biztonságával kapcsolatban a felmérés kitért arra is, megtörtént-e már, hogy a gyerekeket valaki zaklatta a neten. Mint kiderült, minden harmadik gyereket ért már kellemetlen piszkálódás az interneten, de segítséget csak minden tizedik kért.

Arról pedig, hogy a gyerekek szerint mennyire veszik őket komolyan a felnőttek, mindennél többet elmond ez az ábra:

 

Öngyilkos gyerekek zaklatás miatt – világszerte jellemző

A kutatás aktualitását nemcsak az adja, hogy november 20-a a gyermekjogok világnapja, hanem az a szomorú trend is, ami szerte a világban megfigyelhető. Az utóbbi években jó pár tinédzser követett el öngyilkosságot azért, mert zaklatták, szekálták, megalázták, kinevették. Ezeknek egy része gyermekek közötti, azaz kortárs zaklatás. A szekálások másik részét az interneten kapja az áldozat. Megdöbbentő volt az a három évvel ezelőtti eset, amikor egy 16 éves kecskeméti fiú lett öngyilkos – róla csak a halála után a számítógépén megtalált levelekből derült ki, hogy bántották az iskolában. Nagy vihart kavart az is, amikor egy 17 éves székesfehérvári diák az iskolájában kísérelt meg öngyilkosságot, mivel osztálytársai állandó zaklatásának volt kitéve. (A fiút kórházba szállították, miután leugrott az iskola harmadik emeletéről, és végül fel is épült súlyos sérüléseiből.)  Két hónapja egy amerikai fiú ölte meg magát, mert állandóan piszkálták az osztálytársai. Norvégiában egy 13 éves fiú kétszer is iskolát váltott az őt ért zaklatások miatt, ám végül öngyilkosságot követett el.

A felsorolt esetek mind-mind azt példázzák, hogy sérültek a gyerekek jogai, még akkor is, ha a zaklatásokat, piszkálódásokat maguk a gyerekek követték el. Az UNICEF ezért is tartja fontosnak, hogy a gyerekek, de az egész társadalom is ismerje meg a gyermekek jogait, mert csak akkor tudják érvényesíteni őket, és így lehet többet tenni a 18 év alatti korosztály biztonságáért. A kutatás eredményeit ismertető sajtótájékoztatón Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság ügyvezető igazgatója elmondta, jövőre az úgynevezett digitális zaklatás veszélyeiről indítanak felvilágosító kampányt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik