Belföld

Ez a dokumentum állhat a kitiltási botrány mögött

Egy befolyásos emberi jogi szervezet konkrét javaslatokkal állt elő az amerikai kormány számára, aminek egy részét úgy tűnik, meg is fogadták.

„Gyűlöletpártok felemelkedése Görögországban és Magyarországon, és ami miatt Amerikának ezzel foglalkoznia kell” – ezzel a címmel adott ki augusztusban jelentést a Human Rights First nevű amerikai központú emberi jogi szervezet. A HRF-et 1978-ban alapították. Főleg a menekültek jogaival foglalkozik, de világszerte támogat emberijogi aktivistákat. Az iszlámellenességgel szemben éppúgy fellép, mint az antiszemitizmus ellen, de a polgárháborúkban tapasztalható emberiség elleni bűncselekményekre és jogtiprásokra is figyel – írja az Index.

A jelentés elsősorban a szélsőjobboldalra és az antiszemitizmusra fókuszál, emiatt a Jobbik korábban ki is kelt. Jobban megnézve azonban előkerül a politikai elitet érintő korrupció is. Elsősorban azt javasolják Barack Obamának, hogy bírja rá a magyar kormányt, hogy visszataláljon a demokráciához, a jogállamisághoz és legyen átláthatóbb a döntéshozatal.

Több hónappal a jelentés publikálása után úgy tűnik, azt több ponton is megfogadta az amerikai vezetés. A javaslatok között az is szerepel, hogy az amerikai ügynökségeknek össze kellene gyűjteniük a magyar politikai és üzleti vezetőket érintő korrupciós ügyeket, és minden jel szerint ezt meg is lépték. Ez abból a feljegyzésből is kiderült, amit a nagykövetség adott át a magyar külügynek, de Orbán csak „jelentéktelen fecniként” kezelte.

A jelentés leszögezi, hogy nem a titkosszolgálatokat felhasználva, hanem politikai nyomásgyakorlással kellene célt érni – a szolgálatoknak mindössze annyi feladatot adnának, hogy tárják fel a Jobbik iráni és orosz finanszírozását, amit azután az Egyesült Államok nyilvánosságra hozna.

A jelentés arra is kitért, hogy Magyarországon a szélsőjobboldal felemelkedése nem egyszerűen a gazdasági válság eredménye, hanem a kormányzás elégtelenségét is jelzi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik