Belföld

Veszélyesek lehetnek a szieszta kályhák

Még mindig népszerűek a gázpalackkal üzemelő szieszta kályhák, amelyek azonban igen veszélyesek lehetnek. A készülékek biztonságos üzemeltetéséhez ad tanácsokat az Országos Katasztófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Az OKF szerint a szieszta kályhákat leginkább időszakos, kiegészítő fűtésre használják, főleg hétvégi házakban, nyaralókban, melléképületekben. A gázüzemű hősugárzó egy normál háztartási propán-bután-gázpalackkal üzemel, az égéshez szükséges oxigént az adott helyiségből vonja el, és a keletkező égéstermék is oda kerül. Ha nincs megfelelő levegő-utánpótlás, a helyiségben az oxigén mennyisége csökken, a szén-monoxid feldúsul, ami mérgezést, sőt halált is okozhat.

A szieszta kályhák miatt idén tizenhárom alkalommal kellett a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit hívni. Négy esetben szén-monoxid-mérgezés történt, öt helyen a kályha lobbant lángra, négy készülék pedig felrobbant. A gondot legtöbbször az okozta, hogy az üzemelő készüléket letakarták, vagy éghető anyagot tettek rá. Nem ritka az sem, hogy a kályha hője meggyújtja a közelben lévő tárgyakat, máskor a csatlakoztatott gázpalack szivárog, és a kiáramló gáz gyullad meg.Emlékeztetnek: legutóbb kedd hajnalban okozott balesetet egy ilyen készülék, amikor a palackok cseréje közben robbant fel egy fűtéshez használt gázpalack.

A szieszta kályhák biztonságos üzemeltetésének feltételei:

  • csak engedélyezett típusú, kifogástalan műszaki állapotú tüzelő- és fűtőberendezést szabad használni
  • nem lehet a szieszta kályhákat “A” és “B” tűzveszélyességi osztályba tartozó övezetben, helyiségben, szabad téren, építményben működtetni
  • a gyártó által adott útmutatóban foglaltakat be kell tartani, a működő készüléket pedig felügyelet alatt, megfelelően szellőző helyen kell tartani
  • tilos a szieszta kályhát panelépületben, talajszint alatti helyiségben, fürdőszobában, hálószobában, lakókocsiban vagy lakóautóban használni
  • ha a gáztüzelésű berendezés használatakor gázszivárgás vagy gázszag észlelhető, a gázt el kell zárni, a kályhát ki kell kapcsolni, azonnal áramtalanítani kell, a helyiséget el kell hagyni, illetve ki kell szellőztetni
  • a gázpalackot mindig jól szellőző helyen, tűztől, szikrától vagy hőforrástól távol kell csatlakoztatni a készülékhez, és a cserét is ilyen helyen kell végezni
  • palackcsere alkalmával a nyomáscsökkentőben lévő tömítést is újra kell cserélni, és szappanos vízzel, vagy más habosodó anyaggal kell ellenőrizni, hogy nincs-e szivárgás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik