Belföld

Az Orbán-kormányt a botrányok tartják egyben

A miniszterelnök elhalasztotta májusra a kabinet átalakítását. Tavaszig marad a névsor – írja a Népszabadság.

Noha Orbán Viktor legutóbbi rádióinterjújában bagatellizálta a kitiltási ügyet, valójában nagyon is komolyan veszi a konfliktust Amerikával. Olyannyira, hogy – a helyzetet jól ismerők szerint – emiatt nem alakítja át a kormányt még karácsony előtt.

A Népszabadság meg nem nevezett, de tűzközelben lévő forrásai szerint csak májusban változtat a kormánynévsoron. A miniszterelnök most nem szeretne olyan lépéseket tenni, amelyekkel az államrendet, a kormányzati stabilitást – vagy annak látszatát – a legkevésbé is veszélyeztetné. Hiszen a politikai folyamatok kiszámíthatatlanok, „ingoványosak”, amit a kitiltási ügy, a korrupciós vádak, valamint a spontán, de ismétlődő demonstrációk generáltak.

A Népszabadság szerint a kabinet átalakításakor Rogán Antalból miniszter lehet. A Fidesz-frakcióvezető egy, a jelenleg Seszták Miklós vezette fejlesztési tárcával összevont gazdasági minisztériumot irányítana, Varga Mihályból pénzügyminiszter lenne.

Állítólag Pintér Sándor sem vállalta a teljes ciklusra megbízatását, így akár Lázár János is megkaphatná a belügyi tárcát, a mostaninál szélesebb portfólióval. Ezt a verziót azonban nem erősítették meg a lap forrásai. Hende Csaba menesztése szinte állandóan téma, de a honvédelmi minisztert éppen az amerikai konfliktus tartja posztján. bizonyítandó, hogy katonai-védelmi szempontból kiváló NATO-szövetségesek vagyunk – írja a Népszabadság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik