A Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter megbeszélést folytat Frank-Walter Steinmeierrel, majd közös sajtótájékoztatón foglalják össze tárgyalásuk eredményeit – írja az MTI.
A külgazdasági és külügyminiszter Magyarország szerepe Európában címmel előadást tart a Német Külpolitikai Társaságban, továbbá találkozik a Bundestag, a parlament alsóháza több képviselőjével, köztük a német kereszténydemokrata-keresztényszociális (CDU-CSU) frakció külpolitikai szóvivőjével, Philipp Missfelderrel (CDU).
Sűrű napokon van túl Szijjártó Péter: háromnapos bakui látogatása alkalmával még szakácskönyvet is reklámozott, tiszteletét tette a diktátor Hejdar Alijev, valamint felesége, Zarifa Alijeva szobrainál, ahol virágokat helyezett el. Szijjártó nemrégiben Grúziában járt, itt bejelentette: Magyarország még idén ratifikálni fogja a kaukázusi országnak az Európai Unióval kötött társulási szerződését.