Belföld

A NAV-elnök és a korrupció ellen tüntettek

nav (nav)
nav (nav)

Ultimátumot kapott a kormány. Vagy Brüsszeltől kéri a NAV átvilágítását, vagy polgári engedetlenség kezdődik.

A Vida Ildikó és az Amerikából kitiltott adóhatósági vezetők lemondását követelő tömeg a kiemelt adózókkal foglalkozó NAV-székház elől indult a József nádor tér (Nemzetgazdasági Minisztérium) elé. A környéken elég sok volt a rendőr. Mint korábban megírtuk, a tüntetés miatt nehézkes lehet a tömegközlekedés is. Munkatársaink a tömegben általában a szokásos kormányellenes szlogeneket látták a transzparenseken. Úgy tűnik, az embereket nem hatotta meg a devizahitelek forintosítása. 

.

A tüntetők előtt Vágó Gábor volt LMP-s képviselő azt mondta, azért gyűltek össze, hogy tisztán lássanak az “évtized botrányában”. A politikus egyúttal független európai uniós vizsgálatot követelt. Beszéde után a tömeg, amelyik este 6-ra megtöltötte a Dob utca, Csengery és Hársfa utcák által határolt szakaszát, sőt valamennyivel túl is nyúlt azon, egy platós kisteherautó és a mögötte vitt magyar és európai uniós zászló nyomában elindult a Nemzetgazdasági Minisztérium felé. 

A helyszínről munkatársunk azt jelentette, hogy sláger “Az Orbán takarodj!” meg a ” Fidesz-maffia”, de megy “A ruszkik haza” is. A Hír TV újra Császár Attilát küldte a tüntetésre (biztonsági emberrekkel). Valaki azt kiabálja, hogy “féregirtást!”

A tüntetők megemlékeztek, a néhány napja elhunyt Rózsa Milánról is. Az Andrássy út “fullon van” egy szervező szerint.  A tömeg az üvölti, hogy “torkig vagyunk”. Magyarázatuk erre: a civilek vegzálása, áfacsalási botrány, és habként a tortán a kitiltási botrány.

Fotó: Berecz Valter

Közben a korrupció ellen tüntettek Pécsen is. Az Adózzunk a NAV-nak! – pár keresetlen szóval címmel hirdették meg a tüntetést. 

Fotó: Berecz Valter

A vonulás alatt még mindig skandálják, hogy “Orbán takarodj!”, “Viktátor”. A tömegben többek között “Ildikó vakáció, NAV világhírű korrupció”, “maffia kormány”, “bűnözőknek nem adózunk”, “orbánc, hazudtok éjjel és nappal!, takarodjatok!”, “fejétől bűzlik a NAV”, valamint “elég volt a diktatúrából” feliratú transzparenseket, valamint néhány magyar és uniós zászlót lehetett látni. Közben a kisteherautóról zene, illetve a NAV-vezetés lemondását követelő, kormányt bíráló beszédek szólnak. “Az, aki korrupt, mondjon le” szlogenre folyamatosan kórusban skandálták, hogy mondjon le!  

Fotó: Kökényesi Gábor

A tömeg útvonalát a rendőrség mindenütt lezárta a forgalom elől amikor az Andrássy úton haladtak végig, a Nagykörúton az ott közlekedő villamosokat is leállították.

Itt egy nagy bejelentés!

Várady Zsolt, az iWiW egyik alapítója a tüntetésen közölte: 2015-ben új közössségi portált hoz létre azoknak, akik változást akarnak. Szerinte az internetadó elleni küzdelemben győztek, a következő lépés, hogy kikényszerítsék Vida Ildikó és a botrányban érintett többi NAV-os lemondását, mert nem lehet oyan országban élni, ahol aki lop és hazudik, az hatalmon marad, aki hatalmon van az megkérdőjelezhetetlen, aki pedig kérdez vagy kritizál, azt megfenyegetik. Szerinte a tüntetőknek is változniuk kell, mert csak így lehet megváltoztatni a politika működését és a politikusok gondolkodását.

Fotó: Kökényesi Gábor

Békési Zoltán előadóművész arról beszélt, hogy a kormány ahelyett, hogy a haza szolgálatára felállított munkacsoportként működne, Magyarország vezetői mélységileg szervezett állam-maffiát építettek ki, ezért kell kérlelhetetlenül számon kérni ezt az ügyet; “kezdd el kezedbe venni a sorsod magyar állampolgár, megtisztulunk vagy trágyadomb leszünk” – fogalmazott.

Vágó Gábor arról beszélt, hogy holnaptól mindenki menjen be a NAV irodájába, húzzon sorszámot és kérdezze meg, hogy lemondott-e már Vida Ildikó. Előzőleg lemondásra szólította fel az adóhatóság elnöke mellett Somos Katalint a NAV Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóságának vezetőjét, Csillag Dezsőné elnökhelyettest és Dávida Mariannát, a NAV ellenőrzési főosztály vezetőjét. Emellett felmutatott egy általa 1000 milliárd forintos bankónak nevezett lapot, miközben úgy fogalmazott: ennyit húznak ki a zsebünkből az adócsalók úgy, hogy az adóhatóság félrenéz.


 Fotó: Berecz Valter

A tüntetésen vastaps fogadta Horváth Andrást, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt dolgozóját. Szegény annyit beszélt, hogy a végére teljesen elment a hangja. Emlékeztetett rá, hogy egy éve küzd azért, hogy a kormányzaton belül megmozduljon valami a rendszerszintű korrupció ellen, ám a NAV vezetői még akkor is védik az állásukat, amikor egy világhatalom, az Egyesült Államok vádolja korrupcióval őket. Szerinte nem az Egyesült Államoktól kell várni bizonyítékokat, mert az olyan ügyek, mint a földügyek, a trafikügyek, az EU-s pályázatokkal kapcsolatos visszaélések veszélyeztetik az országot. Új alkotmányos berendezkedés kell, ami biztosítja a korrupció visszaszorítását – mondta Horváth András. 


Fotó: Berecz Valter

Szabadvers született

„Viki!

Ne hidd, hogy az
Alázat és félelem
Végtelen!”

Vágó egy hetet adott a kormánynak, hogy az Európai Bizottságtól kérje a NAV átvilágítását. 17-én újra tüntetés lesz a Kossuth téren – emlékeztetett. Ha azt követően sem történik semmi, jön a polgári engedetlenség. A volt LMP-s képviselő november 17-ét “a közfelháborodás napjának” nevzet. Azt kérte, aznap vidéken is vonuljanak a NAV helyi központjai elé, hiszen évtizedek óta folyik az áfacsalás Magyarországon, de egy éve tudják, hogy abban az adóhatóság is “nyakig” benne van. Egy éve terel a kormányzat, amely az utóbbi hónapban már hazudik is – fogalmazott. Szerinte amíg nincs vizsgálat a NAV-nál, nincs erkölcsi alap a bármely adózónál NAV-vizsgálatra.

 

A végén 1 perc néma csend Rózsa Milán emlékére. Sokan mécsesekt vittek az aktivista emlékére. Kollégánk szerint több ezer ember üvöltésénél sokkal megrázóbb élmény ugyanennyi némasága. Himnusz és vége. Mindenki hazamegy. 

Utóirat:

Megközelítőleg száz ember ment át a Kossuth térre. Ők békésen fáznak – jelentette kollégánk. 
Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!


Olvasói sztorik