Belföld

Visszadobták Rogán feljelentését Juhász ellen

Az Együtt-PM társelnöke visszaélés-gyanús eljárásokat hozott nyilvánosságra, ami alkotmányosan védett magatartás – indokolt a bíróság.

Rogán Antal „nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás vétsége” miatt tett büntetőfeljelentést Juhász Péter ellen az ellenzéki politikus júniusi és júliusi nyilatkozatai, sajtótájékoztatói miatt. Juhász, aki maga is indult a polgármesteri posztért az októberi választáson, egyebek mellett azt állította, hogy az V. kerületi önkormányzat, amit akkor még Rogán vezetett, rendelettel segítette többek közt Szentgyörgyvölgyi Péter jelenlegi polgármestert abban, hogy a piaci ár töredékéért vehessen önkormányzati luxuslakást.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság meghallgatás nélkül úgy döntött, hogy bűncselekmény hiányában megszünteti az eljárást, mert a korrupciógyanús ügyek nyilvánosságra hozatala nem más, mint az önkormányzati rendszer működésének és tevékenységének bírálata, ami minden képviseleti demokráciában és demokratikus társadalomban szabad és alkotmányosan védett magatartás – írja az Index.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik