Belföld

Szijjártó embere is tiltólistán?

Az elhíresült "hatok" egyike a Külügyminisztérium egyik vezető tisztségviselője - írja a HVG. A külügyminisztérium cáfol.

A hetilap legfrissebb számában megjelent információ szerint a kitiltoitt külügyér új ember a minisztériumban, “nemrég került Szijjártó Péter stábjával a tárca kötelékébe”.  A hetilap többet nem tesz hozzá híréhez, de azt jelzi a botrány kapcsán, hogy a kitiltás csak magánutakra vonatkozik. 

Az ügyészség eddig nem talált korrupciógyanús esetet. Ezt már az MNO írja, miután a Legfőbb Ügyészség szóvivője a HírTV-nek azt mondta: nincs olyan folyamatban lévő vagy befejezett korrupciós büntetőügy, amellyel konkrétan azonosítani lehetne az amerikai kitiltásokra vonatkozó eseteket. Fazekas Géza azt mondta: az elmúlt időben széles körű iratvizsgálatot folytattak a sajtóban megjelent hírek alapján, de eddig nem találtak olyan információt, amely konkrét személlyel szemben megalapozhatná a gyanút. “Ezen adatok hiányában azonban fel sem merülhet konkrét büntetőeljárás kezdeményezése” – fogalmazott az ügyészségi szóvivő.

A Külgazdasági és Külügyminisztériumban (KKM) nem tudnak az Egyesült Államok kormánya által bevezetett beutazási tilalommal érintett emberről, ezért a tárca felszólítja a HVG-t, hozza nyilvánosságra a birtokában lévő információkat, hogy megtehessék a szükséges lépéseket – közölte Fülöp Judit, a KKM sajtófőnöke az MTI-vel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik