Belföld

A NAV-elnök bevallotta, kitiltották Amerikából

Vida Ildikó a Magyar Nemzetnek azt mondta, az ügyet aljas támadásnak tartja, és a kormány tudott az ügyről.

A NAV-elnök polgári és büntetőeljárásokat kezdeményez a hivatalt és a személyét ért rágalmakkal kapcsolatban. Mint mondta, vizsgálati csoportot állít fel, amely “mikroszkóppal” fogja újra átvizsgálni a Magyarországon működő összes számba jöhető céghez kötődő eddigi ügyeket és szálakat.

Nem gondolkodott a lemondáson

Az eljárást példátlannak, aljas támadásnak tartja, hozzátéve: semmilyen korrupciós ügynek nem volt és nem részese. Azt is elárulta, hogy több kollégáját is érinti a kitiltás: “A többieket nem szeretném megnevezni. Én vagyok a NAV elnöke, s ha egy ilyen aljas támadás ér minket, akkor az én feladatom, hogy megvédjem a munkatársaimat és persze magamat is.”

Nem foglalkozott a lemondás gondolatával, azzal beismerte volna a vádakat. Érthetetlen számára, hogy miért támadták őt és a hivatalt ok nélkül. “Vannak vizsgálataink, amelyek olyan érdekcsoportok körül folytak és folynak napjainkban is, amelyek könnyen kapcsolatot teremthetnek az amerikai nagykövetséggel. Az is elképzelhető, hogy külső személyek, minden alap nélkül bár, de ránk hivatkoznak egyes esetekben és ez ellen szinte lehetetlen védekezni” – fogalmazott.

Szabadsága miatt kerülte a nyilvánosságot

Vida Ildikó beszélt arról is, hogy a beutazás korlátozásáról levélben értesítették, amelyben egy elnöki nyilatkozatra hivatkoztak, melynek egyik passzusa, hogy felfüggeszthetik belépését annak, aki korrupcióban érintett, vagy abból hasznot húz. Hozzátette, csak részben emiatt az ügy miatt kerülte az elmúlt hetekben a nyilvánosságot, távol maradásának másik oka, hogy szabadságra ment. “Tudom, hogy szerencsésebb lett volna hamarabb kiállnom a nyilvánosság elé, de ez az aljas támadás annyira megrendített, hogy napokig fel sem tudtam fogni, hogy mi történik velem” – mondta Vida Ildikó, aki nem kereste az amerikai ügyvivőt, de a nagykövetség lépését aljas támadásnak nevezte. Szerinte az eljárás “annyiban különbözik az ötvenes évek koncepciós pereitől, hogy azokat a pereket legalább lefolytatták.  (…) Sem ügyet, sem tárgyat, sem semmit nem neveztek meg, hogy bizonyítékról már ne is beszéljek”.

A kormány mindenről tudott

A levél tartalmáról tájékoztatta a magyar kormány egyik illetékesét. Vida Ildikó azt nem árulta el, hogy kit. “Mindegy a név, a lényeg, hogy a kormány tudott az ügyről.” Az a bizonyos illetékes, azt mondta, hogy “bármilyen megfoghatatlan és homályos a vád, ki kell állni, és el kell mondani az igazat, mert a hazugság és a korrupció ikertestvérek, és ahol az egyik bekopog, ott tudnivaló, hogy hamarosan megjelenik a másik is.” Ha leváltanák, akkor sincs más választása, ki kell állnia, meg kell védenie a NAV-ot, a munkatársaimat és magát is. “Anyatigristípus”, a végsőkig küzdeni fog az igazukért, és soha nem adja fel. Egyszerűen nem tehet mást. További részletek a Magyar Nemzetben.

Varga mégsem tudta?

A nemzetgazdasági miniszter szerint Vida Ildikó nincs azok között, akiknek beutazását megtiltotta az Egyesült Államok. Varga Mihály két hete egy újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: minden, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének munkavégzésével kapcsolatos információnak el kell jutnia hozzá, ilyen információt pedig ő nem kapott. Egy kérdésre ugyanakkor hozzátette, nem tett fel ezzel kapcsolatban külön kérdést Vida Ildikónak, ahogyan a hivatal többi munkatársát sem kérdezte végig arról, érintett-e esetleg az ügyben. “Ha valakinek van információadási kötelezettsége ebben az ügyben, akkor az az amerikai fél” – mondta akkor Varga Mihály.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik