Belföld

Rétvári szerint nem a CBA-nak kedvez a vasárnapi zárva tartás

Az államtitkár úgy gondolja, hogy annyi pénz marad az embereknél a bankelszámoltatás után, hogy nem csökken majd a boltok forgalma.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden az ATV-ben azt mondta: a kereskedelemben dolgozók kiszolgáltatottak. Nem szabad akaratukból dolgoznak vasárnap, hanem azért, mert erre kényszerítik őket – fejtette ki. A KDNP tervével kapcsolatban, mely a 400 négyzetméternél nagyobb üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozná, azt mondta: a kisebb boltok nyitva lehetnek, de azt akarják, hogy a nagybevásárlás tevődjön át más napokra.

Nem akarják figyelmen kívül hagyni a vásárlók érdekét, de a dolgozóknak is biztosítani akarják a szabad vasárnapot – érvelt a politikus, hozzátéve, hogy próbáltak középutat találni a kereskedők és a szakszervezetek álláspontja között. Azt mondta, nem a CBA-nak akarnak kedvezni a javaslattal, hanem a munkavállalóknak.

Rétvári szerint nem kell elbocsátásoktól tartani, mert nőni fog a gazdaság és több pénz marad az embereknél a banki elszámoltatás után, ez pedig meg fog jelenni a kiskereskedelemben. Rétvári szerint ha egy üzlet rendszeresen nyitva tart vasárnap, akkor az ott dolgozók semmilyen pótlékot nem kapnak azért, hogy be kell menniük a hét utolsó napján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik