Belföld

Még mindig a Fazekas a legjobb középiskola

Öt fővárosi intézmény vezeti a HVG 2015-ös középiskolai rangsorát. Az első helyen továbbra sincs változás: a budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium a legjobb.

Az V. kerületi Eötvös József Gimnázium került a dobogó második fokára, a harmadikon pedig három intézmény is osztozik: a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, a zuglói Szent István Gimnázium valamint az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium.

A top 10-es listára a vidéki intézmények közül csak a veszprémi Lovassy László Gimnázium kerül fel, a 20-as listán azonban már 9 iskola szerepel, közöttük van nyíregyházi, pannonhalmi, győri, szombathelyi, debreceni, zalaegerszegi és budaörsi is – írja a listát közlő eduline.hu.

A rangsoroláshoz a diákok 2013-as tanulmányi és felvételi eredményeit, a különböző versenyeken elért helyezéseket és egyéb adatokat használtak. Az összesített listát hét részrangsor felhasználásával állították össze: számba vették az országos kompetenciamérésen matematikából és szövegértésből elért eredményeket, a 2013-as májusi-júniusi érettségi időszakban a négy kötelező tárgyból elért vizsgaeredményeket, valamint a legnépszerűbb karokra bejutott diákok számát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik