Belföld

A Civil Összefogás nem kap pénzt a Földművelési Minisztériumtól

Közleményben válaszolt a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) a Lehet Más a Politika közérdekű adatigénylésére. Az LMP arra volt kíváncsi: kapott-e a CÖKA állami pénzt abban a projektben, amelyben a CBA-val és a Coop-pal kötöttek stratégiai megállapodást a vidéki gazdálkodók segítéséről.

Ahogyan korábban megírtuk, Szél Bernadett, LMP-s képviselő egy sajtótájékoztatón azt mondta: a földművelésügyi miniszter által a Civil Összefogás Fórummal (CÖF) kötött stratégiai megállapodás valójában bújtatott pártépítés, a CÖF rögtön odafordult a CBA-hoz és a Coophoz, és velük is aláírt egy megállapodást a vidéki gazdálkodók segítéséről. Szél Bernadett akkor közölte: választ vár arra, hogy mekkora összeget kap a CÖF és mit tesz a forrásokért cserébe.

A válasz most megérkezett, a CÖF az MTI-hez juttatta el közleményét, amelyben nyomatékosították: a Földművelési Minisztériumnak semmi köze a CÖF-CÖKA, a CBA és a COOP Hungary között megkötött szerződéshez. „De megnyugtatásul közöljük, hogy az utóbbi szerződés sem tartalmaz szervezetünknek semmiféle támogatást. A szerződők önkéntes munkával a magyar vidék érdekében kívánnak tevékenykedni” – áll a szövegben. Hangsúlyozzák: a CÖF-CÖKA-nak nyújtott állami, tehát közpénzekből származó támogatás összege e projekt keretében nulla forint.

A CÖKA szerint az LMP politikusai a vádak megfogalmazásakor saját életvitelükből merítenek ötleteket. „Az LMP-s pártpénzek kezelése körül folytak állami vizsgálatok, azonban a megállapított szabálytalanságok részleteiről mélyen hallgatnak a párt pénzügyőrnek felcsapott dilettáns számvevői” – dobja át a másik térfélre a labdát a közlemény, amely záró szavaiban megjegyzi: CÖF-CÖKA aktivistái és teljes vezetősége fizetség nélkül végzi munkáját, nem úgy, mint az olcsó népszerűséget hajhászó Szél Bernadett képviselő, akit súlyos százezrekért foglalkoztatnak az adófizetők.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik