Belföld

Ködbe vész az egész ország

Tartós és sűrű köddel kezdődik a halottak napja.

A derült vagy kevésbé felhős területeken (főként a Dunántúlon, illetve a középső országrészben) nagyobb területen képződhet sűrű köd, amely vasárnap napközben csak lassan ritkul – írja előrejelzésében a met.hu. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a tartós és sűrű köd miatt az ország jelentős részére első fokú figyelmeztetést adott ki.

Jó hírekkel is tudunk szolgálni: napközben mindenütt ritkul az éjszaka képződött köd. Oszladozik, vékonyodik a felhőzet is, a Dunántúlon, valamint délkeleten már hosszabb napos időszakokra számíthatunk. Lesznek azonban, főként a főváros térségében és északkeleten, tartósan felhős vidékek is. Számottevő csapadék sehol sem valószínű. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 7 és 13 fok között várható, de a Nyugat-Dunántúlon egy-két fokkal melegebb is lehet. Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet.

Az Időkép előrejelzése szerint hétfőn a megélénkülő déli-délkeleti szél hatására egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, északon, északnyugaton maradhatnak még tartósabban felhős tájak. Picit erősödik a nappali felmelegedés, 10 és 16°C közötti maximumokra van kilátás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik