Nyugatról kerülhetjük Nyíregyházát

Elindult a forgalom a Nyíregyházát nyugatról elkerülő úton, a 2,2 kilométer hosszú, kétszer egy sávos útszakaszt Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter jelenlétében nyitották meg péntek délelőtt.

Az M3-as autópályától a Kálmánházi útig tartó elkerülő 3,45 milliárd forintból, hazai és uniós támogatásból épült.

Loppert Dániel, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs vezetője az eseményen elmondta, az elkerülő következő szakaszának, a Kálmánházi út és a 36-os főút közötti út kivitelezési szerződését a tervek szerint jövő januárban írják alá. A 4,4 kilométer hosszú szakasz kivitelezése tavasszal kezdődhet meg, a munkálatok jövő év őszére fejeződhetnek be.

Az elkerülő út 85 százalékos uniós támogatás és 15 százalékos hazai forrás felhasználásával épült, a közbeszerzésen nyertes Duna Aszfalt Kft. és a KE-VÍZ 21 Zrt. kivitelezésében. A fejlesztés keretében az M3 autópályánál új csomópontot alakítottak ki, a nyomvonal mentén pedig 30 ezer fát és cserjét ültettek.

Seszták Miklós köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az útszakasz tervezésében és kivitelezésében szerepet vállaltak. Minden megépített úttal egyre közelebb kerülünk a fővároshoz, ezzel párhuzamosan pedig igyekeznek majd minél több beruházót a megyébe csábítni – fogalmazott a nemzeti fejlesztési miniszter.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye szerint az egy éven át tartó kivitelezés során a vállalkozó több mint háromszáz embert foglalkoztatott, jelentős számban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.