Belföld

Külügyi államtitkár: kiválóak a magyar-amerikai kapcsolatok

A kormányközeli tisztségviselők amerikai kitiltása miatt ülésezett az Országgyűlés külügyi bizottsága.

A beutazási tilalom ügye rányomta bélyegét a magyar-amerikai kapcsolatokra, ettől elvonatkoztatva azonban azok kitűnően működnek – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára hétfőn, az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén. Két baráti nép szoros, szövetségesi együttműködéséről van szó – hangsúlyozta Magyar. Az államtitkár kiemelte: több biztonságpolitikai siker is összeköti a két országot, nem lehet panasz a gazdasági együttműködésre sem.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt az ülésen, hogy ha az amerikai hatóságok rendelkeznek a feltételezett gyanúsítottak nevével és bizonyítékokkal, bűnügyi jogsegély keretében adhatják át azokat a magyar hatóságoknak. Ehhez azonban a bíróságnak kell megkeresnie az amerikai igazságügyi tárcát, nyomozati szakaszban pedig a legfőbb ügyész járhat el. Répássy tudomása szerint azonban ilyen megkeresés még nem volt az ügyben.

A Népszabadság hétfői számában Fellegi Tamás, az előző Orbán-kormány fejlesztési minisztere arról beszélt, hogy mélyponton vannak a magyar-amerikai kapcsolatok.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik