Belföld

Üres pályázati oldalak miatt került veszélybe a Tilos Rádió

Nem vette nyilvántartásba a rádió pályázatát a médiahatóság. Egyik indokuk az volt, hogy a fehér hátlapokat nem szkennelték be – derül ki a Tilos Rádió honlapjáról.

A hatósági döntés azt jelenti, hogy sikertelen lett a frekvenciapályázat. A Tilos Rádión kívül még egy induló volt. Amennyiben eredménytelen lesz az eljárás, úgy nemsokára újból nekifuthatnak – írja a Tilos Rádió.

A Tilos az elhúzódó eljárás miatt, már korábban kérte a november 5-én lejáró sugárzási engedélyének meghosszabbítását, amit meg is kaptak, így a rádió továbbra is szólni fog, és amennyiben a másik pályázó sem nyer, úgy a hosszabbítási lehetőség többször is kérhető, egészen a következő pályázat eredményes lezárásáig. Mindemellett megvan a veszélye, hogy mégis valahogy elmeszelhetik a rádiót.

A médiahatóság elutasító indokolásából kiderül, hogy alaki hiányosságok miatt utasítják el a Tilos Kulturális Alapítvány pályázatát. A cédén benyújtott anyag ugyanis nem teljesen egyezik meg a papíron beadott pályázati dokumentációval, ugyanis a számozott oldalak hátsó, nem számozott, üres, átlósan áthúzott, 467 oldalát nem szkennelték be.

A másik kifogása a hatóságnak a banki igazolás miatt volt. Egy 2009-es, pénzforgalmi törvényre hivatkozva: az elkülönítés azt kell jelentse, hogy az ott meghatározott céllal – jelen esetben működési költségre, vagy pályázati célra – elhelyezett pénzeszközök kikerülnek a számlatulajdonos szabad rendelkezése alól.

Ezt a rádió nem tudjuk értelmezni, mert nem ismernek olyan pénzügyi konstrukciót, ahol a számlatulajdonos nem rendelkezhet a saját tulajdonaként, saját szándéka szerint elhelyezett, saját tulajdonú számláján lévő összeggel. Ezt a bank sem érti.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik