Belföld

Szerdán szedik szét Szanyit a szocialisták

Az MSZP etikai bizottsága tárgyalja a Gój Motorosokat Brüsszelbe meghívó EP-képviselő ügyét.

Gőgös Zoltán, a szocialisták elnökhelyettese az Origónak azt mondta, hogy várhatóan szerdán délelőtt hallgatják meg Szanyit, aki kora délután nyilatkozik majd az ügyről. Az MSZP európai parlamenti képviselője és az MSZP-DK delegáció vezetője ellen azután kezdeményezett a párt elnöksége eljárást, hogy kiderült: a Gój Motorosok tagjait látta vendégül Brüsszelben, feltehetően EU-s pénzből.

Sajtóértesülések szerint 842 ezer forintba került a látogatás, amire azután derült fény, hogy a Gój Motorosok Egyesület vezetője a Facebookon számolt be arról, hogy fogadást kötött Szanyival, aminek a tétje az volt, hogy ha a képviselő veszít, meghívja őket Brüsszelbe.

Gőgös szerint a történtek nem maradhatnak büntetlenül, Szanyi viszont kijelentette, hogy az egészben nincs semmi szabálytalan, minden EP-képviselőnek lehetősége van vendégeket fogadni Brüsszelben az EU költségén.

Szanyit a múlt héten az Európai Parlamentben magyar újságírók kérdezték a történtekről, mire a politikus kifakadt, patkányújságírásról beszélt és perrel fenyegette a jelenlévőket. Kirohanását videón rögzítette és közölte a Nol TV is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik