Belföld

Nem kérnek a szocik Gyurcsányékból

Az MSZP-sek szerint itt az ideje, hogy az ellenzéki oldalon mindenki a maga választóival törődjön.

Eljött a pillanat, amikor lerázhatják magukról a Demokratikus Koalíciót és a hatalmi logika miatti összefogáskényszert – idézett egy MSZP-s politikust a Népszabadság a vasárnapi eredményvárásról. A lap emlékeztet, hogy Tóbiás József, a szocialisták elnöke is jelezte, hogy nem kérnek Gyurcsány Ferenc visszatérési kísérletéből, az egységes demokrata pártból. Tóbiás szerint a DK elnöke vezérelvű politikát folytat, ami kizárta a modern, nemzeti elkötelezettségű baloldali politizálást.

Egy MSZP-elnökségi tag azt mondta a Népszabadságnak, hogy a vasárnapi választás eredménye igazolja azt az elhatározást, ami szerint változtatni kell, baloldalibb politikát kell kínálni, mint amit az együttműködés engedett. Arra is kitértek szocialista vezetők, hogy a következő választás három és fél év múlva lesz, egyelőre nem kell arról beszélni, hogy ennek milyen szervezeti formában mennek majd neki.

Molnár Csaba DK-alelnök viszont kitart amellett, hogy szükség van egy egységes demokratikus uniópártra, amiről úgy vélik, hogy a ciklus közepén jöhet létre. Szerinte a baloldal csak ott tudott győzni, ahol volt együttműködés, legfeljebb Tóth Józsefnek és Botka Lászlónak sikerült volna enélkül is nyerni. Molnár szerint ezt a szocialisták is be fogják látni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik