Belföld

Életveszélyesen fenyegetik a volt HÖK-elnököt

Az ELTE ÁJK egykori érdekképviseleti vezetője a Facebookon, magánemberként tett közzé bejegyzést, melyben az őt ért sérelmekről ír.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a múlt héten indult vizsgálat egy újabb gólyatábori nemierőszak-ügy miatt, miután egy lány az Indexnek kitálalt: tavaly az egyik fővárosi intézmény gólyatáborában szexuális erőszakot követtek el a sérelmére.

Az is kiderült, hogy a vétkes hallgató és a szervezők – akik a lány szerint megpróbálták eltussolni az esetet – azóta is a karon tanulnak, de az áldozat már kiiratkozott. Az érintett fiú az ügy kipattanásáig a hallgatói közösség megbecsült tagja volt.

A szóban forgó szervezők közé tartozott Bubla Áron, aki a 2013-as gólyatábor idején az ÁJK Hallgatói Önkormányzatát vezette, és ezzel együtt a tábor egyik főszervezőjének tisztét is betöltötte. Úgy tudjuk, az egyetem többek közt az ő felelősségét és szerepét is vizsgálja az eltussolási ügyben.

Bubla neve a VII. kerületi Fidesz önkormányzati választási kampányával kapcsolatban is felmerült. Az Együtt-PM szerint a fiatalember egyenesen Vattamány Zsolt polgármesterjelölt önkénteseinek koordinációs feladatait látja el.

Bubla Áron a Facebookon – magánemberként – közzé tett írásában többi közt leszögezi, hogy nem tagja semmilyen kampánystábnak, bűncselekményt soha nem követett el, nem segített és nem tussolt el. Mint írja, életét a kedden történt “életveszélyes fenyegetések” hatására jelenleg is veszélyben érzi.

Hozzátette, hogy kedden éjszaka, a VII. kerületi rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás, rémhírterjesztés miatt feljelentést tett, illetve feljelentést tett az őt szóban és írásban ért életveszélyes fenyegetések miatt is. Bubla szerint az Indexen megjelent cikket követően elektronikus üzenetet és telefonhívásokat is kapott, olyan fenyegetések formájában, mely általa soha el nem követett cselekmény miatt érte.

Bubla közli azt is, hogy az ELTE ÁJK dékánja által elindított vizsgálatot minden formájában segíti és ha kell hazuságvizsgálatnak is aláveti magát. Felháborítónak tartja, hogy nevét mások tettével összemossák, szexuális bűnözőnek állítják be.

“A Demokratikus Koalíció, az MSZP-vel együtt automata telefonhívásokkal és lakásokba becsöngető aktivistákkal mozgósít az ellenem szervezett tüntetésre. Ennek eredményeként a tegnapi napon ért egyre több fenyegetés miatt tettem a fentiekben már részletezett tartalmú feljelentést” – olvasható a közleményben.

“Én magam az erőszak minden formáját elítélem. Erőszakot soha senkivel szemben nem alkalmaztam. Minden ezzel ellentétes állítás aljas rágalom. (…) Az ártatlanság vélelme engem is megillet mindaddig, ameddig az ellenkezője be nem bizonyosodik” – tette hozzá a Facebookon.

Bubla Áron közölte azt is, hogy önkéntes, “több száz más aktivistával együtt”, végzett munkáját visszaadta, és kampánystábnak eddig sem volt és jelenleg sem tagja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik