A luxuspanorámás nyaralóról – melynek ablakából a Balaton, Szigliget és a Badacsony is egyszerre látható – az Index közölt fotókat. A fideszes politikus vagyonnyilatkozatai szerint 2009 és 2010 között vásárolta fel több részletben a falu fölötti szőlőhegyen a jelenleg egyben 10 000 négyzetméteres méretű, azaz egyhektáros területet – írja a lap. Maga a nyaraló 91 négyzetméteres, ehhez vett később több külön helyrajzi számon szereplő földet és szőlőt. A telek alján pedig a kapubejárat mellett egy további, kétszintes épület is található, Szijjártóék szerint a telek gazdasági épülete.
Az Index forrásai szerint hasonló méretű és elhelyezkedésű ingatlanhoz ma 25 és 40 millió forint közötti összegért lehet hozzájutni. Az egyik ingatlanos oldalon egy hasonló méretű házat negyedekkora telekkel 39 millióért hirdetnek. A Külügyminisztérium külön kérte szerkesztőségünktől, hogy szemlénkben hangsúlyozzuk: kisebb, önálló beépítetlen telkeket – ezekből vett többet is Szijjártó – ugyanakkor 1000 forint körüli négyzetméteráron is kínálnak még ma is.
A lap szerette volna megtudni, hogy a miniszter mennyit fizetett az eredetileg hat telekből összeállított ingatlanért, miért van két ház a telkén, és hogy ami a Google mapsen kitakart területnek látszik, az egy medence-e. Szijjártó azonban nem árulta el a vételárat, helyette leszögezte: vagyonnyilatkozataiban, így a 2009-esben és 2010-esben is eleget tett a vagyoni helyzete bemutatására vonatkozó törvényi kötelezettségeinek. Hozzátette: a telken nincs úszómedence, csak “egy néhány négyzetméteres műanyag pancsoló a gyerekeknek, amelyben a három és fél éves kisfia lába is leér már”.
Az általa hivatkozott vagyonnyilatkozatokból egyébként kiderül: 2010-ben 6 milliót tudott félretenni, 2011-ben pedig 14 milliót, mindezt úgy, hogy közben földeket vásárolt és birtokot.
Kósának is futja százmilliós lakásra
Míg múlt héten Szijjártó Dunakeszin található, szülői segítséggel vásárolt házától volt hangos a sajtó, kedden az RTL Híradó robbantotta az újabb ingatlanbombát: Kósa Lajos feleségének 100 milliós lakása van Óbudán. A tulajdoni lap szerint a III. kerületi ingatlan 155 négyzetméteres, 4 és fél szobás lakóparki lakás.
Kósa Lajos szerint egy nagyerdei, debreceni családi házukat cserélték el az óbudai lakásra. Ugyanekkor vettek egy debreceni házat is, aminek hitelét azóta is törlesztik. A fideszes politikus szerint 2002-ben került hozzájuk az ingatlan, és azóta szerepel is felesége nem nyilvános vagyonbevallásában. A Fidesz alelnökének vagyonnyilatkozatában jelenleg egy 17 milliós banki és egy 20 milliós baráti tartozás van feltüntetve.
Az RTL szerint az ügyletben egy olyan beruházó cég is érintett, ami sok beruházásban vett részt Debrecenben.