Belföld

Orbán a panelben, a szék tetején

Orbán Viktor Szegeden (orbán viktor)
Orbán Viktor Szegeden (orbán viktor)

Orbán Viktor áprilisban „nehéz városnak” nevezte Szegedet, mondván, ott nagyon nehéz nyerni. A kormányfő most Kothencz János, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje mellett kampányolt. A miniszterelnök Facebook-oldalán megosztott képek és videó tanúsága szerint előbb Kothencz János lakásán egyeztetett. Megemlítve, hogy ő is lakott lakótelepen. Ennek ellenére azt nem értette, hogy „Mitől ilyen piros ez az ajtó?” Komolyabb témákra ugorva a kormányfő azt mondta, hogy „amit ők a rezsicsökkentéssel adtak az Botka (Szeged szocialista polgármetere – a szerk.) elvetette”. Kothencz erre csak annyit válaszolt, hogy „szó szerint”.

A kormányfő azután sétára indult, ahol szegediekkel találkozott. Volt köztük könnyekig meghatódott nyugdíjas, kisgyermekes anyuka, postás. Orbán Viktor ezt követően ment a Fidesz aktivistáihoz, ahol nagy taps fogadta, amikor székre állva tartott buzdító beszédet. Mint mondta, ha összekapnák magukat a következő napokban, könnyen az önkormányzati választások legnagyobb meglepetését okozhatnák Szegeden. Orbán Viktor ezúttal nem a megszokott „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok”, hanem „az éljen Kothencz János!” felkiáltással zárta beszédét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik