Belföld

Nyugdíjügyben tüntettek Budapesten

A korkedvezményes és a korengedményes nyugdíjért, valamint a köztisztviselői bérbefagyasztás ellen demonstráltak a szakszervezetek kedden délután a fővárosban, a Nemzetgazdasági Minisztérium előtt.

Pataky Péter, a mintegy 250 ezer munkavállaló érdekeit képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) elnöke a demonstráción hangsúlyozta, akkor lehet tisztes munkáról beszélni, ha tisztességesen figyelembe veszik és elismerik az embert próbáló munkakörökben dolgozók jogos igényét arra, hogy nekik is jusson tisztes öregkor.     

A tisztes munka világnapján megrendezett demonstráción több mint kétszáz ember gyűlt össze a minisztérium előtt. A tüntetők zászlókat vittek, táblákat is tartottak. Az egyiken például a “Tisztességes munkát, tisztességes béreket, tisztességes életet!” felirat volt olvasható.     

„Azt se tudják, mi a bánya!”

Pataky Péter, akinek beszédét többször is hangos tetszésnyilvánítás szakította meg, hangsúlyozta: a korkedvezmény nem kegy, nem jótékonyság. Hozzátette: az ilyen munkakörben dolgozó emberek, a bányászok, sugárveszélyes munkahelyeken, melegüzemekben dolgozók a testi épségüket, egészségüket, családjukat áldozzák a munkáért. „Azt se tudják, mi a bánya!” – kiabálta valaki ezt követően.     

Az MSZSZ elnöke elmondta: közel másfél hónapja konkrét javaslatokat adtak át a minisztériumnak arról, hogy fenn kell tartani a korkedvezményes nyugdíjrendszert. Ennek ellenére még nem kezdődtek meg az egyeztetések, pedig december 31-éig törvényt kell alkotni a közalkalmazottak jövedelméről, a korkedvezmény megtartásáról és rendezni kell a korengedményes nyugdíj helyzetét is – mutatott rá.     

A köztisztviselői bérbefagyasztásról szólva az MSZSZ elnöke hangoztatta: százezreknek ezúttal is, immár hetedik éve azt üzeni a kormány, hogy be lesz fagyasztva a bérük, miközben a megélhetési költségek folyamatosan emelkedtek az elmúlt években.

“Állniuk kell a szavukat”   

A tüntetésen felszólalt Luc Triangle, az IndustriAll Europe, az Európában mintegy hatmillió munkavállalót képviselő nemzetközi érdekvédelmi szövetség főtitkár-helyettese is, aki magyarul köszöntötte a demonstrálókat, Tisztes Munkát! jelszóval. Elmondta: az InsutriAll Europe támogatja a szakszervezetek harcát. A kormánynak és a munkáltatóknak állniuk kell a szavukat – jelentette ki, amivel a tüntetők tetszésnyilvánítását váltotta ki.

A főtitkár-helyettes kifejtette: azért van még mindig válság az Európai Unióban, mert a kormányok megszorító intézkedésekkel, adónöveléssel, bércsökkentéssel kezelték a helyzetet. Ez még mélyebb válsághoz vezet, mivel a munkavállalók elveszítik vásárlóerejüket – tette hozzá. Kiemelte: elfogadhatatlan, hogy kormányok – köztük a magyar kormány – nem tartják be a kollektív szerződéseket. Magyarországon a közalkalmazottaknak évek óta nincs kollektív szerződésük – jegyezte meg. Európának ma beruházásokra van szüksége a növekedés és az új munkahelyek teremtésének érdekében – jelentette ki Luc Triangle.     

A demonstráció rendbontás nélkül ért véget.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik